VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ahogy azt már jeleztem korábbi ülésen is, a Jobbik a kormányzati kompetencia körébe sorolja a szervezeti átalakításra vonatkozó kezdeményezéseket, így ezt is, amit miniszter asszony elénk hozott. És meg szeretném önnek köszönni azt, hogy az előző ülésen felvetett képviselői kérdésekre, felvetésekre érdemben reagált, hiszen elmondta ezekre a választ az előbbi expozéjában. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés