ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Jó napot kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 15. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Ikotity István jegyző urak lesznek segítségemre.

Köszöntöm kedves vendégeinket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés 2012. december 7-én határozatban nyilvánította országgyűlési emléknappá a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját. A második világháborút követően újjáalakult csehszlovák állam kollektíven tette felelőssé a terü­letén élő német és magyar népcsoportokat a há­ború következményeiért. A győztes hatalmak jóváhagyásával a magyar és a csehszlovák kormány lakosságcsere-egyezményt kötött. A kitelepítéseket nagyhatalmi segédlettel, politikai bűnszervezetben, aljas in­dokból és nyereségvágy­ból kényszerítették magyarokra és németekre egyaránt. A kitelepített családokat szállító első szerelvény 1947-ben ezen a napon, április 12-én indult el Ma­gyarország felé. Immár békeidőben, a millióknak szen­vedéseket okozó világháború befejezése után több tízezer felvidéki magyar család sorsát törte ketté ismét a történelem, máig is sajgó lelki sebeket ejtve. A lakosságcsere közel két évig tartott, amelynek során Szlovákiából származása miatt 89 ezer magyart telepítettek ki. Ennyi embernek kellett el­hagynia szülőföldjét, hogy a történelem által formált új határok között létrejött hazában próbáljon meg új életet kezdeni. Ennyien hagyták el kényszerűen a házat, ahol születtek, a közösséget, amihez tartoztak, a földet, amin gazdálkodtak, maguk mögött hagyva életük munkájának gyümölcsét, őseik sírját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Április 12-én azokra a honfitársainkra emlékezünk, akiket jogaiktól és állampolgárságuktól megfosztva, gyökereiktől elszakítva telepítettek át Magyarországra. Azon magyarok előtt hajtunk fejet, akik múltjukat hátrahagyva képesek voltak új életet kezdeni. Nagyrabecsülésünket fejezzük ki azok előtt, akik e gyötrelmes történelmi helyzetben is fontosnak tartották megőrizni közös hagyományainkat, kultúránkat, édes anyanyelvünket. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Tukacs István képviselő úr, az MSZP-képviselőcsoportból: „A felmondott szolidaritás az egész­ségügyben” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu