DR. SIMON MIKLÓS, a Honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága a Házszabály 32. § (1) bekezdése alapján kijelölt bizottságként a 2016. április 19-i ülésén lefolytatta az egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról szóló T/9634. számú törvényjavaslat részletes vitáját.
A bizottság a törvényjavaslatot megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a Házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A bizottság a részletes vita során a Házszabály 45. § (1) bekezdése alapján megtárgyalta a jelentés mellékletében szereplő módosító javaslatokat, megvizsgálva egyben azt is, hogy azok megfelelnek-e a Házszabály 42. §-ában foglalt követelményeknek. A bizottság a benyújtott képviselői módosító javaslatok közül egyet sem támogatott, hanem az ülésen saját módosítási szándékát magába foglaló, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot fogadott el, amelyben a Handó Tünde elnök asszony által megküldött, az OBH két javaslata is be lett építve.
A bizottsági módosítót 6 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett fogadta el a bizottság. A Honvédelmi és rendészeti bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2016. április 19-én lezárta. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés