WITZMANN MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, a szót, elnök úr. Néhány válasszal, mivel megszólíttattam, Józsa képviselőtársamnak szeretnék szolgálni. Én azt gondolom, az, ha azt mondjuk, hogy családi adókedvemény, családtámogatások, áfa­csök­ken­tés, béremelések, akkor ez nem a jómódúakról szól, ez mindenkiről szól, talán ebben egyet tudunk érteni. Elhiszem azt, hogy a szocialisták ellenzéki frakciójában ülő képviselőknek kötelezően ellenzékként kritikákat kell megfogalmazni, mint ahogy minden ellenzéki pártnak ez a dolga, a kormánypárt tevékenységével kapcsolatban, így a költségvetéssel is, de azért a tények tényleg makacs dolgok. Tehát én azt hiszem, hogy óvatosabban a bírálattal akkor, amikor az összes makrogazdasági mutatóban, ha összehasonlítjuk a szocialista kormányok teljesítményét a mostani polgári kormány teljesítményével, akkor valóban, nem szeretném most már idézni a Bánki Erik által idézett ég és föld hasonlatot, de valóban óriási különbség van.

Csak a gazdasági növekedésben a Bajnai-kor­mány idején mínusz 7 százalékra emlékszem, most rendszeresen 2-3 százalékos a gazdasági növekedés. Az államháztartási hiány tekintetében a szocialisták alatt 9 százalék fölött volt, minden évben 2010 óta 3 százalék alatt tudja tartani a kormány. A foglalkoztatottság tekintetében 3,7 millióról 4,3-ra nőtt a foglalkoztatottság. De ezek közös sikerek, azt gondolom, a parlament minden frakciójában ülő képviselőtársamnak ennek örülnie kellene, mint ahogy biztosan így is van. 12 százalékról, közel 12 százalékról 6 százalékra csökkent a munkanélküliség, vagy az államadósságot az előbb említettem, rekordalacsony az infláció, bővül az ipari termelés és a fogyasztás, ahogy ön is elismerte, képviselőtársam, valóban most már egy vagy másfél éve folyamatosan, hónapról hónapra növekszik. Örüljünk ennek a dolognak!

Egy érdekes dolog, a bevándorlással kapcsolatban szóba hozta, bár nem a költségvetéshez tartozik, annak örülök, hogy végre már a Szocialista Párt is el­is­meri, hogy van ilyen, hogy bevándorlás, mert nem is olyan régen, egy éve még azt mondták, hogy ez egy ál­probléma, amit a Fidesz kreált; most már azt mond­ják, hogy van ilyen, és önök bizony beván­dor­lás­pártiak. Köszönöm szépen. (Dr. Józsa István: Nem, nem, pont az ellenkezője! ‑ Witzmann Mihály: Igen, pont az ellenkezője, korrigálom, kimaradt egy nem.)

Forrás: parlament.hu