DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Azért akartam külön képviselőként felszólalni itt a politikai vádra, hogy itt nem arról volt szó, hogy az Országgyűlés adott esetben elfogadja-e a Jobbik alaptörvény-módosítását, hanem arról volt szó, hogy tárgysorozatba veszi-e vagy sem. Tehát itt a népszavazás és egy törvényjavaslatnak, alaptörvény-módo­sításnak a tárgysorozatba vétele ebben az összefüggésben egyáltalán nem értelmezhető. Egyrészt mert az Országgyűlés azt követően vagy azon a héten döntött a népszavazás elrendeléséről, míg itt az Alaptörvénynél csak kizárólag arról kellett 30 napon belül az Igazságügyi bizottságnak dönteni, hogy tárgysorozatba veszi-e ezt vagy sem.

(13.20)

Akkor is házszabályszerűen jár el teljesen, ha nem veszi tárgysorozatba; nincs ilyen kötelezettsége az Igazságügyi bizottságnak, hogy bármelyik képviselői indítványt is tárgysorozatba kell venni.

Én cáfolom azt egyébként, hogy ez jobb megoldás lenne, én úgy gondolom, hogy ezekben a sarka­latos esetekben az embereket kell megkérdezni; a Jobbik alaptörvény-módosítása szerintem nem oldotta volna meg ezt, gyakorlatilag semmit nem oldana meg.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu