KISS LÁSZLÓ (MSZP): Elnézést a zavarért! Államtitkár Úr! Görög katolikusként én magam mindig örülök, amikor a keleti kereszténység szóba kerül, nagyon fontos ez a kérdés, azonban azt gondolom, a kormány sokkal egyszerűbben is tudna a keresztényüldözés ellen tenni, mint amiről ön beszélt. Például szép gesztus lenne, ha Bayer Zsolt nevében vagy ő maga egyébként bocsánatot kérne azokért a szavakért, amelyeket elkövetett, és az is szép gesztus lett volna, ha egy ilyen embert, aki ennyire keresztényellenes megjegyzéseket tesz, például nem tüntetnek ki. Aztán azzal is lehet tenni persze a keresztényüldözés ellen, ha önök nem a gyűlölet Magyarországát építenék hónapok óta szisztematikusan, hanem olyan politikát folytatnának, ami összeegyeztethető például ezzel a vallással is.

Sokat lehetne tenni a kereszténység érdekében azzal is például, ha a kormányfő Facebook-oldaláról levennék a kereszténység egyik vezetőjének gyalázásait, és elnézést kérnének a katolikus egyháztól azért például, hogy ez előfordulhatott az önök által üzemeltetett Facebook-oldalakon. Ezekkel mind-mind lehetne tenni a kereszténységért.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu