SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Azért is örülök államtitkár úr válaszának, mert az azzal kecsegtet, hogy valószínűleg a kormány, illetve a frakció részéről mondhatom, hogy a frakció továbbra is szeretne pozitívan foglalkozni a diákszövetkezetekkel. Két okból is nyomon követné a fejleményeket, hiszen egyrészt egyre fontosabbá válik a diákmunka, nagyon fontos lesz az, hogy a fiataljaink munkáját megbecsüljük. Itt nincs helye kalandoroknak, nincs helye visszaéléseknek, még akkor sem, hogyha ezek bármilyen párthoz, akár az MSZP-hez kötődnek. Másrészt szeretnénk egy missziót ezzel foly­tatni, hiszen a fiatalok munkanélkülisége egész Európában gond, és szeretnénk ezt a magyar hun­garikumot lényegében elvinni Európába, megmutatni azt, hogy hogyan lehet az Európát sújtó, egyébként a fiatalok munkanélküliségét jelentősen, állami segédlettel leküzdeni, hogyan lehet egy olyan rendszert fölépíteni, ami Magyarországon egyre jobban működik. Ehhez mi a frakció részéről minden támogatást megadunk, és kérjük, hogy a kormányzat is így viszonyuljon a diákszövetkezetekhez. Köszönöm szépen a válaszát.

Forrás: parlament.hu