DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az Igazságügyi bizottság előadója: Nagyon röviden szeretnék válaszolni, elnök úr. Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azok a megalapozatlan blöffök, amelyek itt elhangzottak, azok gyakorlatilag engem csak arra késztetnek, hogy mosolyogjak. Én nem tudom, ellenzéki képviselőtársaim nem nézik meg a közvélemény-kutatásokat, ellenzéki képviselőtársaim nem ismerik a jogszabályokat, ellenzéki képviselőtársaim nem ismerik a napirendet. Jelen pillanatban a Kész Zoltán által kezdeményezett napirendről van szó, mégis öt vagy hat felszólalás hangzott el a Házban a földdel kapcsolatban, ami egy következő napirend lesz.

(14.50)

Én csak arra szeretnék kitérni, hogy ha legalább egy ezrelék igaza lenne annak a szerencsétlen, tévútról fölvett következtetésnek, amit az ellenzéki padsorokból hallottunk, akkor ennek a népszavazási kérdőívnek több mint 200 ezer érvényes aláírása lenne, megkönnyítették volna az Igazságügyi bizottság és az Országgyűlés dolgát, mert ebben az esetben nem lenne mérlegelési kérdés, hanem ki kellene írni a népszavazást.

De tisztelettel, arra hivatkozni 8 millió választásra jogosult országában, hogy majdnem 200 ezer ember támogatja, ez azt jelenti, hogy törpe kisebbségben van az a fajta kezdeményezés, amit idehoztak a Ház elé.

Én elmondtam, hogy a KDNP ‑ bár ez nem a zárszóhoz tartozik ‑ milyen álláspontra helyezkedett. Itt várom a módosító indítványokat. Én az elhangzott vitához csupáncsak mint előterjesztő ennyit kívántam hozzátenni.

A véleményem Szilágyi György eszmefuttatásával kapcsolatban változatlan. Egy olyan ember, aki annak a mocsokháborúnak a hasznát magára veszi és fölveszi, annak a véleményét én ugyanennyire tisztelem. Úgyhogy ezzel én részemről a kérdést lezártam. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu