DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy 2016. november 3-án a Törvényalkotási bizottság megtárgyalta a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/12370. számú törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 28 igen szavazattal és 5 tartózkodás mellett, tehát ellenszavazat nélkül összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be. Az összegző módosító javaslat tartalmazza egyrészről a Honvédelmi és a rendészeti bizottság indítványát, valamint a Törvényalkotási bizottság 1. és 6. hivatkozási ponttal megjelölt irományát, amely öt ponton felülírja a Honvédelmi és rendészeti bizottság javaslatát.

A törvényjavaslat alapvetően két fő célt szolgál. Egyrészt a rendészeti dolgozók, illetve a honvédek tekintetében a szolgálati viszonyukkal kapcsolatban szenvedett egészségkárosodás problémáját kívánja rendezni. A javaslattal kapcsolatban gyakorlati vita egyedül ebben a kérdéskörben merült fel, az egészségkárosodási keresetkiegészítés és a honvédelmi egészségkárosodási járadék kérdésével kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy a beterjesztett szövegjavaslattal az Országgyűlésnek lehetősége lesz, hogy ezt a kérdést megnyugtatóan, de mindenképpen méltányosan rendezze.

A törvényjavaslat másik fő célja, hogy a korábban megkezdett illetményfejlesztés 2017. január 1-jé­től újabb szakaszba lép, és újabb 5 százalékos béremelést fog jelenteni a rendészeti dolgozók részére. Ezért kérem, támogassák a törvényjavaslat elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu