SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A Lehet Más a Politika frakciója támogatja az előterjesztést. Szeretném elmondani, mint ahogy az a felszólalásából is kiderült, hogy a Lehet Más a Politika frakciójának mind az öt tagja közzétette házastársainak és gyermekeinek is a vagyonnyilatkozatát a párt honlapján. Jómagam a területalapú támogatási kérelmem is nyilvánossá tettem. Miután jó néhány mezőgazdasági termelő van közöttünk, az sem árt, ha ennek az átláthatósága, illetve az erre való igény is megjelenik.

A Lehet Más a Politika tehát megtette ezt, és hajlandó megtenni azt a lépést, hogy a továbbiakban a Jobbik által javasolt módon a későbbi módosításoktól védve tegyen meg vagyonnyilatkozati bevallásokat, viszont félünk attól, hogy a Fidesz-kor­mány­zatnak erre nem lesz semmilyen törekvése. Rogán Antal, Szijjártó miniszter úr, Andy Vajna vagy a miniszterelnök úr és családja vagyongyarapodását látva felmerül a kérdés, hogy ezek vajon tisztességesen, a jó erkölcsnek megfelelően történtek-e. De akárhogy is forgatjuk ezeket a kérdéseket, akárhogy is tovább mérlegeljük, mindig ugyanoda jutunk: jelen pillanatban egy jól szervezett bűnözői csoport megszerezte Magyarország Kormányát és az Országgyűlés többségét, és a közvagyon kijátszására irányuló törekvésekkel úgy szabják a jogszabályokat, hogy hogy lehet szert tenni a lehető legnagyobb közvagyonra. Van, aki a horgászvizeket viszi, van, aki az állami föl­de­ket viszi, van, aki a sportegyesületek terén mozog, van, aki a filmiparba épült be, a lényeg, hogy mindenkinek jusson valami a közvagyonból, minden­ki legyen ott valamilyen elnökként, hogy az erőforrások fölött rendelkezzen. S hogy lehet ezt el­dug­ni családta­gok titkos vagyonnyilatkozataiban úgy, hogy közben a magyar társadalmat minden egyes képvi­selőjük vagy legalábbis a többségük hülyének nézi, de úgy lássék, hogy ezek valójában tisztességesen dol­­gozó, egyszerű jövedelmekből szerzett gyarapodások.

Nyilvánvalóan látszik, hogy ez nem igaz. Ebben változtatás kell, és minden irányú törekvés csak pozitív változást hozhat a magyar demokráciában. Ennek megfelelően támogatjuk az előterjesztést. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu