SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az a leadott interpellációból kiderül, konkrétan rá szeretnék kérdezni, hogy a magyar vidék alkotmányaként megnevezett nemzeti vidékstratégia, ami egy kiváló dokumentuma a Fidesz-kormányzásnak, miért nem valósul meg.

Miért nem történnek érdemi előrelépések? Hiszen a 2012-2020 közötti meghatározott indikátorokkal nagyjából félidőben járunk, és ez a stratégia a természetierőforrás-használat átalakításáról a magyar vidéken nemcsak a magyar tájak ökológiai állapotát akarta javítani, hanem egyben nagyobb foglalkoztatásra és nagyobb mezőgazdasági jövedelemszerzésre is lehetőséget kíván teremteni. Ennek indikátorai, amelyeket meghatároz a stratégia, szemlátomást nem kezdődtek meg, nem teljesülnek az elvárások. A stratégia olyan fontos elemei nem jelentek meg mindvégig a jogszabályalkotásban, mint például a demográfiai földprogram, a helyi szövetkezetek helyzetének rendezése, a természeti értékek védelme helyett a nemzeti parkokon átgázolt a fejlesztéspolitika, a tőke, nem teremtették meg az ökológiai gazdálkodás feltételeit, és hiányoznak a népfőiskolák is.

Természetesen a nemzeti parkok földterülete sem növekedett, sőt, az állami földterületek mértéke is csökkent. A modellgazdaságok, tájközpontok felállítása, a szellemi infrastruktúra fejlesztése helyett a kormány Csányi Sándornak adott mintagazdasági címet, és úgy tekintették, hogy ez lehet a magyar vidék jövője, amit a nevezett vállalkozó véghez visz.

A kormány szélesre tárta kapuit most nemrég a Kanadából érkező élelmiszerek előtt, és a CETA elfogadásával újabb pofont adott a magyar mezőgazdaságnak és a magyar élelmiszer-termelésnek. A vidékfejlesztési pénzek jelentős részéből értelmetlen beruházások épülnek milliárdos értékekben. Beszélhetünk a tiszafüredi kerékpáros-kilátóról, múlt héten már a rakamazi tanösvényről volt több esetben szó a médiában. Közben a vidéki úthálózat teljesen leromlott, iskolák, mint az előttem szólók említették, az egészségügy állapota lepusztult, és Görögország után Magyarországon van a legnagyobb leszakadó társadalmi réteg tábora szerte az országban.

Mindezek következtében egyre több vidéki vándorol ki az országból, és már nemcsak a fővárosba, hanem egyenesen Európa más országaiba hagyják el az országot. És nyilvánvalóan nemcsak erről van szó, hanem arról, hogy a településkép, a települések lakóházai gazdátlanná, elhanyagolttá válnak, és Magyarországon már közel 800-1000 település van, ami a sorvadás egyértelmű jeleit mutatja. Az LMP szerint nem szabadna, hogy ebben óriási vagyonveszteség is megvalósuljon, pedig mindezek együttesen megvalósítják ezt, hiszen elértéktelenedő lakóházak, lakóingatlanok, eladhatatlanná vált családi házak egyértelműen hozzájárulnak a folyamat erősítéséhez.

Úgy látszik, hogy a vidék ügyeit nem kívánja konkrétan a Parlament falai közé hozni a kormányzat. Az a kérdésem, tisztelt államtitkár úr, hogy támogatná‑e a kormánypárt, illetve önök, hogy a vidék problémáival foglalkozó parlamenti vitanapot szervezzünk meg, és aláírásaikkal erősítenék‑e azt, hogy ezeknek a problémáknak a kitárgyalását behozzuk a Házba. Ebben kérem a válaszát, hogy segítenek-e. Köszönöm a szót.

Forrás: parlament.hu