KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Köszönöm államtitkár úr válaszát. Úgy vélem, elengedhetetlenül szükséges, hogy kiderüljön az igazság, és valóban kézzelfogható bizonyságot szerezzünk arról, hogy hova kerültek a metrópénzek, már csak azért is, mert nem említettem, de most szóba hozom ‑ ön is utalt rá ‑, hogy vélhetően a korábbi kormányokat is komoly felelősség terheli, így a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat. Sőt, a jelentés utal arra is, hogy a baloldali kormányok idején a dokumentum szerint tiltott pártfinanszírozás is megvalósulhatott, így az MSZP pártkasszájába is kerülhettek pénzek, s akár az MSZP pártpénztárnokához is vezethetnek szálak. Rendkívül fontos, hogy tisztázódjon ez a kérdéskör, hiszen a rendszerváltás utáni magyar történelem legnagyobb korrupciós botránya bontakozott ki ezen jelentés alapján.
Tisztelt Államtitkár Úr! Annak reményében, hogy minél több érvet és kézzelfogható bizonyságot szerzünk, ennek köszönhetően és ennek tekintetében a válaszát tisztelettel elfogadom. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés