IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ma már mindenki számára világos, hogy a keleti nyitás politikája nem több, mint egy újabb méregdrága kommunikációs kampány. Úgy is mondhatnánk, hogy egy újkori magyar kalandozás Keletre, csak ebben az esetben nem a fogadó országok vagyonbiztonsága forog kockán, hanem a magyaroké. Az önök keleti nyitása ugyanis nem hozza, hanem viszi a pénzt. Számos példát hozhatnánk, de nézzük meg a keleti nyitás ügyének állását Mongóliában.

A keleti nyitás stratégia kiemelt állomásaként 2016 januárjában Orbán Viktor miniszterelnök egy 50 fős delegáció vezetésével három napra Ulánbátorba érkezett, és az ön minisztere a delegáció tagjaként kiemelte, hogy hazánk a térségben Mongóliát stratégiai partnernek tekinti. A kétoldalú kapcsolatok bővítésének érdekében 2015-ben Ulánbátorban ismét megnyílt a magyar nagykövetség, és megkezdte működését a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. ulánbátori irodája.

A nyersanyagárak esése és a félrekezelt gazdaságpolitika miatt azonban a mongol deviza, a tugrik 2013 óta értékének a 80 százalékát elvesztette a dollárhoz képest. Az államháztartási hiány Mongóliában a GDP 20 százalékát teszi ki. A sarokba szorult mongol kormány ezért, az államcsődöt elkerülendő, február 18-án megegyezést írt alá a Nemzetközi Valutaalappal.

Kérdezem, tisztelt államtitkár úr, hogy miképpen áll napjainkban a keleti nyitás stratégiája, különös tekintettel a kereskedelemre és a befektetésekre. Azt is kérdezném öntől, hogy egy mongol csődhullám esetén mi a garancia arra, hogy a magyar állami tulajdonú Eximbank viszontlátja az Ulánbátorba kihelyezett 25 millió dollárját. Tisztelettel várom előre a válaszát.

Forrás: parlament.hu