SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 2012 januárjában személyesen Orbán Viktor ajánlotta az emberek figyelmébe az új, Darányi Ignácról elnevezett agrárprogramot, szó szerint idézem: „Ma a falusiak nagyáruházakban vesznek olyan termékeket, amelyeket a kertjükben is megtermelhetnének. Jól mutatja, hogy mekkora a baj, ha már a falusi ember sem eszik egészséges ételeket.” ‑ mondta ezt a miniszterelnök úr 2012-ben. Azt ígérte, hogy kormánya erősíteni fogja a kistermelőket, a kis- és középbirtokon gazdálkodókat, és ezáltal növelni fogja az élelmiszer-biztonságot. Mára természetesen egyértelművé vált, hogy mindez a lózung, ez a hazugság semmivé lett, és ugyanúgy nem történt benne semmi érdemi lépés, sőt lehetőség szerint, ahol csak tudtak, ellentétes lépéseket tett a kormány, és ez a habveréssel felhabosított rendszer tovább rombolta Magyarország élelmiszer-biztonságát, így aztán ebben is híven követték szocialista elődjeik kormányzóképességét és irányait.

Nyilvánvalóan felmerülhet a kérdés, hogy a valódi gazdálkodók helyett az agrártámogatásokra utazó spekulánsoknak, a Fidesz-közeli oligarcháknak juttatott termőföldek miért is rombolják az élelmiszer-biztonságot, de látjuk ezt, ha ránézünk arra, amit például a Lehet Más a Politika már tavaly ősszel kimutatott kutatásaival. Most Ángyán József jól körülírja a legutóbbi jelentésében, hogy a Somogy megyei földprivatizációban nagybefektetők és a nagy agrárcégekből álló belga családi holding vezetői és a kaposvári önkormányzati fideszes frakcióvezető zömében árverés nélkül, kikiáltási áron juthattak az állami földekhez úgy, hogy egyik sem végez élelmiszer-termelési tevékenységet.

Hiába jellemző a kisgazdaságokra mindenhol a magas élőmunka-igényű, magas minőségű, egészséges, helyi fogyasztásra szánt élelmiszer-termelés, 2016-ban tovább folytatódott a munkaerő-igényes gazdálkodás visszaszorulása: 2013-hoz képest 12 szá­zalékkal csökkent immár az egyéni gazdaságok száma. Nyilvánvalóan a rablóprivatizáció hozzájárult ahhoz, hogy még kevésbé legyen élelmiszer-biz­tonság az országban, így nyilván felmerül a kérdés, hogy miért érdeke a magyar kormánynak, a Fidesz-KDNP-nek, hogy rombolja a magyar emberek életminőségét rosszabb élelmiszerrel; erre várnám a választ.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu