SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A válasz elfogadása mellett természetesen azért azt el kell mondani, tudjuk azt, hogy a 2010 előtti időszak egyik legfőbb bűne az volt, hogy az uniós csatlakozást követően az akkori magyar kormányok semmilyen korlátot, észszerű kontrollt nem tettek a nemzetközi cégek, élelmiszerláncok magyarországi terjeszkedése előtt. Ennek egyik következménye az az élelmiszerbotrány is, amit látunk. Ennek következménye az, hogy a magyar élelmiszereket 60 százalékban forgalmazó külföldiek ilyet megtehetnek velünk.
Természetesen minden támogatást megadunk a kormánynak ahhoz, hogy fölvegye a harcot, és tisztában vagyunk azzal, hogy akár Brüsszellel szemben is szabályozások útján fölvegye a harcot azért, hogy a magyar polcokon a magyar élelmiszer-áruházakban a magyar vásárlók legalább olyan minőségű, kiváló és lehetőség szerint magyar termékeket kapjanak. Köszönöm szépen válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés