GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Államtitkár Úr! Az az igazság, nem azzal van baj, hogy nyilvántartásba kell venni ezeket a kutakat. Én azt kérem, azt mondom, hogy az a végrehajtási rendelet, ami ezzel kapcsolatban született, ami vázrajzot, telepítési rajzot meg hozamtervet, meg ilyeneket kér tanyasi emberektől, nem gondolta végig, mit kér. Ez a lényege a dolognak. Mert ahhoz nem kell semmiféle vázrajz, hogy egy hozzáértő ember egy 200 éves kútról megállapítsa, hogy az most veszélyforrás-e vagy sem. Ha 200 évig nem volt veszélyforrás, most se veszélyforrás.
A törvénymódosítás nem ezekkel kapcsolatban született, hanem tényleg összevissza furkáltak mindenféle kutakat. Tehát eleve, mondom, az ásott kutaknál teljesen fölösleges, amit kérnek; nem lehet onnan megszennyezni ivóvízbázist, mert ezek talajszinten vannak, és nem a karszt szintjén. Megszennyezni fúrt kutakkal lehetne, amik nagyon mélyek.
Én ezért mondom azt, hogy változtassák meg ezt a végrehajtási rendeletet, legyen bejelentési kötelezettség, egyébként nem 3 ezer, hanem 5 ezer forint, de még ez se akkora összeg, hogy ez ne érné meg valakinek, hogy legális kútja legyen, és majd a hatóság egy ellenőrzési programmal döntse el, hogy melyik az a kút, amihez valóban kellenek ilyen paraméterű adatlapok. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tehát én ezt kérem, 2018. év vége a határidő, van még idő ezen gondolkodni, de ne tegyék ki ennek a több százezer tanyasi meg falusi embert. (Taps az MSZP soraiban.)
(13.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés