POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy képviselő úr említette, Varsóban volt egy konferencia, amely nemcsak általánosságban az ivóvízről vagy a vízről szólt, és nemcsak egy ünnepi jellegű rendezvény volt, hanem ezen az értekezleten megbeszélést folytattak a második vízgyűjtő-gazdálkodási terv elkészítésének a tapasztalatairól, a víz keretirányelv alkalmazásáról és a 2019-ben esedékes felülvizsgálatról. Azok az országok, amelyek jelen voltak, egyetértettek abban, hogy a víz keretirányelv alapvető céljai továbbra is érvényesek, a jó vizek állapotát el kell érni. Megegyezés született arról, hogy a visegrádi országok közös álláspontot dolgoznak ki. Ezzel elősegíthetik a térség specifikus, a régi tagállamok számára nem releváns vagy ellenérdekű kérdésekben az érdekérvényesítő képességeink javítását.

A konferenciát követően a jelen lévő országok képviselői egy közös nyilatkozatot is elfogadtak, amely nyilván segíti ennek a folyamatnak a végrehajtását. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu