SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szé­pen a szót, elnök úr. Szeretném megköszönni Mester­házy képviselő úrnak a korrekt hozzászólását. Annyi kiegészítést hadd tegyek még az egyházi kártalanítás folyamatára, hogy természetesen részleges volt, mint ahogy a többi kártalanítás is, viszont az a nagyon erős megkötés volt, hogy csak célhoz kötötten lehetett vis­szaigényelni. Tehát az egyházak nem l’art pour l’art, a hasukra ütve igényelték vagy igényelhették a kárpót­lás folyamatában ezeket a vagyoni elemeket, hanem kifejezetten konkrét célhoz kötötten, vagy hitéleti, vagy szociális, oktatási, egyéb célok megvalósításának a segítésére. Tehát azt gondolom, hogy ez is egy elég erős és kemény megkötés volt.

Az ad hoc intézkedés megfogalmazásra annyit hadd reagáljak, az Ikotity képviselőtársam által el­mondottakra, hogy ezt lehet úgy is fogalmazni, én inkább úgy fogalmaznám, hogy az élethez hozzáiga­zítva. Nem életidegen módon és normatív módon, hogyha nincs is helyzet, akkor is hozzunk be egy törvényjavaslatot, hanem rugalmasan, az élethez igazítva, életszagú módon, aminek a végére tudunk érni. Itt vannak azért olyan ingatlanügyek, képviselő­társam, amik húsz éve folynak, és még nem értünk a végükre, és voltak olyan ügyek, amelyek 10-15 éven keresztül folytak; lásd például Zsámbék, és nem aka­rok konkrét példákat tovább sorolni.

Tehát azt gondolom, hogy sokszor ellenzéki képviselőtársaink azt kérik rajtunk számon, hogy élet­szagúan igyekezzünk a törvényjavaslatokat be­hozni. Azt gondolom, hogy ez tényleg egy életszagú törvényjavaslat, mert aminek a végére érünk, ami minden érintett féllel ki van tárgyalva, végig van tárgyalva, aminek a végére pontot kell tenni, az ide­került, aztán ha a többi ilyen fázisba jut, akkor nyil­ván az is idekerülhet. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu