ELNÖK: Megköszönöm köztársasági elnök úr beszédét. Tisztelt Országgyűlés! Az ülés ünnepélyes befejezéseképpen kérem, hogy énekeljük el együtt a Szózatot, és utána állva fogadjuk a magyar nemzeti lobogó és a történelmi zászlók kivonulását. (Egy képviselő által megadott kezdőhanghoz csatlakozva a teremben lévők felállva együtt eléneklik a Szózatot. A Szózatot követően a vezénylő tiszt előlép, majd jelzésére a fanfárok hangja mellett a zászlók elhagyják az üléstermet. Amikor Kövér László, az Országgyűlés elnöke helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm vendégeinknek a jelenlétet, megköszönöm önöknek a méltóságteljes közreműködést.
14 óra 30 percig szünetet rendelek el.
(Szünet:13.32 – 14.30
Elnök: Lezsák Sándor
Jegyzők: Móring József Attila
és Hegedűs Lorántné)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés