DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Kedves Képviselőtársam! Köszönjük a parlagfű-mentesítésben betöltött szerepét. Az ismeretátadással kapcsolatosan szeretném elmondani, hogy mit tettünk eddig. 28 ezer példányban 900 iskolába juttattunk el parlagfű-kisokosnak nevezett olyan kiadványt, amibe ennek a növénynek az ismertetését tettük. Az akciótervben rögzítettek eredményeként a parlagfűvel kapcsolatos ismeretek mind a Nemzeti alaptantervbe, mind az annak alapján készült kerettantervbe beépültek. Ezzel teljesül a kormányzat ismeretterjesztésre vonatkozó egyik célkitűzése, hogy minél fiatalabb korban ismerkedjenek meg a gyerekek a gyomnövénnyel, az ellene való védekezési lehetőségekkel, valamint a parlagfűpollen egészségre káros hatásaival.
Azt kell mondjam önnek, hogy az Földművelésügyi Minisztérium együttműködési szerződést kötött a Polgárőr Szövetséggel. 20 megyei szövetségben, 2 ezer egyesületben 52 ezres fős tagsággal aktívan részt vesznek a polgárőrök a parlagfű-mentesítésben. Dávid és Góliátként nagyon remélem, hogy a végén valóban Dávid, valóban az ember győz a parlagfű ellen. Nagyon bízom benne, hogy ez így lesz. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés