ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország Kormánya a Dunántúl nyugati részének és Vas megyének a fejlesztéséhez és a biztonságosabb, gyorsabb közlekedéséhez járult hozzá akkor, amikor az M86-os út megvalósítása érdekében fellépett. Ennek elkészülte után is azonban vannak még előttünk olyan fejlesztések, amelyek a térség stratégiai előrelépését szolgálják. A „Modern városok” program keretében került meghatározásra az egyik ilyen cél, a Szombathely-Kőszeg közötti közúti kapcsolat fejlesztése is, amellyel a Vas megye és Bécs közötti elérés is hatékonyabbá válna. Mind a két ország közötti közlekedésben nagy jelentőséggel bírna ez, mind a szűkebb környezetnek, Észak-Vas megyének is nagyon komoly lehetőségeket biztosítana e beruházás, köztük Kőszeg városának is, amely érdekében a kormány a KRAFT-program keretében már eddig is nagyon sokat tett, azonban még nagyon sok dolgunk van, így újabb lépéseket kell tennünk.
Tisztelettel kérdezem tehát, hogy a Szombathely-Kőszeg közötti közúti kapcsolat fejlesztése érdekében milyen időbeli, tervezési és pénzügyi ütemezés várható. Köszönöm szépen. Tisztelettel várom államtitkár úr válaszát. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés