DR. ASZÓDI ATTILA, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Feltételezem, hogy a munkáját ön is gondosan végzi, mint ahogy mi is így teszünk; és feltételezem, hogy mielőtt ezt a kérdést feltette, informálódott ezzel az informatikai társasággal kapcsolatban. Ha ezt így tette, nagyon egyszerű internetes kereséssel megtalálhatta azt, hogy ez a vállalkozás 2016-ban körülbelül 1500 dolgozóval 73 milliárd forintos árbevételre tett szert. Tehát az az összeg, ami a kérdésében szereplő tanulmánnyal kapcsolatban itt szerepel, aligha befolyásolhatta ennek a nagy informatikai vállalkozásnak a jövedelmezőségét. (Demeter Márta: Nem ez a kérdés.)

A kérdésének a tartalmával kapcsolatban arról szeretném tájékoztatni, hogy az atomerőművek tervezése nagyon sok lépésből áll, a különböző rendszereket meg kell tervezni, engedélyeztetni kell, és ezek között a tervek között az egyik nagyon fontos terv a fizikai védelmi terv. A nemzetközi gyakorlattal összhangban a magyar jogszabályok előírják, hogy a fizikai védelmi tervben gondoskodni kell a programozható rendszerek védelméről is. Ahhoz, hogy ezt a tervet el lehessen készíteni, a Paks II. projekttársaság úgy döntött, hogy egy kockázatelemzést végeztet el erre hivatott, ezzel foglalkozó és ehhez értő szakcéggel.

A konkrét beszerzés úgy zajlott, hogy 2016-ban, amikor döntöttek ennek a programozható rendszerekkel kapcsolatos kockázatelemzésnek a beszerzéséről, öt társaságot hívtak meg egy tender keretében. Az öt társaságból kettő adott be érvényes ajánlatot, és a két ajánlattevő közül az olcsóbb és nagyobb szakmai tartalmú ajánlatot tevő vállalkozást választották ki. A munkát egyébként nemzetközi hírű, nagyon komoly szakemberek végezték el, és az eredményeket a Paks II. belső szakmai zsűrije értékelte, így került elfogadásra ez a munka.

Nagyon remélem, hogy a válaszomat elfogadja, és önben a frakciójának egy olyan új tagját üdvözölhetjük, aki a Paks II. projektet értő módon és szakértő módon, pozitív hozzáállással fogja nyomon követni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu