BENCSIK
JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A Tatai-medence települései az
idei esztendőben emlékeznek meg a szénbányászat 120 évvel ezelőtti
kezdeteiről, továbbá a nagy múltú szakma kultúra-, gazdaság- és
társadalomformáló szerepéről. Ugyanakkor arról sem szabad
megfeledkezni, hogy az erőltetett iparosításnak negatív hatásai is
voltak. A kitermelendő szénkészlet jelentős része a karsztvízszint
alatt helyezkedett el, így annak felszínre hozatalához a vízszint
süllyesztésére volt szükség. Az erőltetett vízkitermelés következtében
elapadtak Tata forrásai. A forráskürtőket eltömedékelték, az
évszázadokon át vizes rétként és kaszálóként használt földeket építési
területté nyilvánították, majd beépítették.
A
bányászati tevékenység megszűntével megkezdődött a felszín alatti
karsztvíztározók visszatöltődése. Mostanra helyreállt az eredeti
nyugalmi vízszint, és egytől egyig újjáéledtek a tatai források. Az
időközben beépített területeken jelenleg 8 ezer tatai él,
8 ezer tatai számára jelentenek napi gondot az egyre intenzívebbé
váló források által előállított veszélyhelyzetek. A városban olyan
lakóépület is található, amelynek alagsorában egy percenként 500 liter
vízhozamú forrás éledt újjá. A felszínre bukó források következtében
útbeszakadásokkal, a közművek használhatatlanná válásával, továbbá a
napi 30 ezer köbméternyi karsztvíz elvezetésének
megoldatlanságával szembesülnek az érintett lakók.
Tata
város önkormányzata évekkel ezelőtt önerőből kezdte meg a
veszélyforrások feltérképezését. A problémahalmaz kezelése jócskán
meghaladja a helyi közösség teherbíró képességét, ezért másfél évvel
ezelőtt a Belügyminisztérium segítő közreműködését kértük.
Kezdeményezésünkre létrejött egy operatív munkacsoport, és néhány héttel
ezelőtt egyedi kormányzati döntés is született a legégetőbb
beavatkozások központi költségvetésből történő finanszírozásáról.
Tisztelt
Államtitkár Úr! Közben a várost keresztülszelő négysávos állami közút
is beszakadt, mivel az út alatt egy aktív forráskürtő helyezkedik el. Az
első intervenciós csomagban nem került nevesítésre az érintett
útszakasz, ezért a város lakóival együtt kérdezem, van-e remény arra,
hogy belátható időn belül megszüntetésre kerül az utat érintő
tarthatatlan állapot.
Továbbá
kérdezem, hogy a kormány tervezi-e átfogó intézkedési terv
kidolgozását a közép-dunántúli újraéledő források által okozott
veszélyhelyzetek felszámolására. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés