DR. RÉTVÁRI
BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm
szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Önök
előszeretettel idéznek álhíreket. Senkit nem szállítottak sehova nyitott
szívvel, nem esnek a műtőben le patkányok, minden sürgős beteget
ellátnak, sőt Budapesten egy átszervezett, sokkal hatékonyabb
rendszerben látnak el.

Tisztelt
Képviselő Úr! Attól nem lesz jobb sem a Magyar Szocialista Pártnak, sem
Magyarországnak - az elsőt nem annyira kívánjuk, a másikat azért inkább
-, hogy ön álhíreket olvasgat itt föl a parlamentben.

Ön
szélesebb körű konzultációt javasol. Megpróbáltam visszaemlékezni, hogy
a Magyar Szocialista Párt milyen széles körű konzultációt tartott
akkor, amikor bevezette a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Én csak
arra emlékszem, hogy nagyon széles körű volt az ezzel ellentétes
tiltakozás, és ez népszavazás formájában nyilvánult meg, és ez a
népszavazás olyan mértékben ütötte meg az akkori koalíciót, hogy
kisebbségbe kényszerültek, és utána csúnyán meg is buktak a
választásokon. A vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíjas népszavazás
is ehhez hozzájárult. Szóval nem emlékszem ezekre a széles körű
szocialista konzultációkra, arra emlékszem viszont, hogy a szocialisták
az emberek akaratával szembemenve a legfontosabb dolguknak azt
tartották, hogy széfeket tegyenek a kórházakba, és akár mindennap
fizettessenek azzal az emberrel, aki ott fekszik egy-egy kórházban.

És
arra is emlékszem, hogy az a szocialista kormány, amelynek ön az
államtitkára volt, 650 milliárd forintot vont ki az egészségügyből,
okozott káoszt, zűrzavart és fejetlenséget azzal, hogy elbocsátott
egészségügyi dolgozókat, 6 ezer dolgozót, és megszüntetett kórházi
ágyakat, 16 ezer ágyat. Önök körömszakadtáig támogatták ezt a
politikát, ezzel szemben mi egy olyan politikát indítottunk el, tisztelt
képviselő úr, amelynek vannak eredményei. Egyrészről többletforrások az
Egészségbiztosítási Alapban. Ez nem különösebben vitakérdés, hiszen
számokról van szó. Volt ez a szám az önök kormányzása idején
1691 milliárd forint, de ezt önök 2010-re 1417 milliárd
forintra vitték le, idén ez 2059 milliárd forint, jövőre pedig
2315 milliárd forint lesz. Ebből látszik, hogy önök hogyan vontak
ki az Egészségbiztosítási Alapból pénzt, ez a kormányzat pedig 2010 és
2018 között hogyan növelte az Egészségbiztosítási Alapnak a főösszegét
891 milliárd forinttal.

Az
is eléggé egyértelmű, hogy ez a kormány tudott csak fellépni érdemben a
várólistákkal szemben, amit ön is említett. Önök még egy
várólista-nyíl­ván­tartást sem vezettek be, pontosan azért, hogy ne
lehessen tudni, hogy mekkorák a várólisták. Mi ezt bevezettük, 2012.
július 1-jén indult. Akkor 70 170 beteg volt a várólistán.
70 170. Idén szeptember 1-jén 27 149. Magyarország a
várólisták tekintetében az Európai Unió első részében foglal helyet,
olyanok Magyarországon a kórházi várólisták, mint Nagy-Britanniában,
annyit kell Magyarországon beavatkozásokra várni, mint
Nagy-Britanniában.

Az
ápolóknak az alapbérét az elmúlt évben és a következő években, 2019-ig
65 százalékkal emeljük, az egészségügyben dolgozó orvosokét pedig
207 ezer forinttal tavaly és idén, két év alatt két részletben. Az
orvosutánpótlás érdekében 3517 fiatal vett részt eddig a
rezidenstámogatási programban, ők nem külföldre mentek, ahogy ön
említette, hanem ők ezért a többletösztöndíjért vállalták, hogy hálapénz
nélkül dolgoznak közfinanszírozott kórházakban, már összességében
3517-en.

Az önök
kormányzásának utolsó évében 845 magyar fiatal orvos volt, aki kikerült
magyar állampolgárként az egyetemről, és külföldi munkavállaláshoz
engedélyt kért. 845. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az ő számuk 2016-ra 398-ra csökkent. Mi ezen az úton szeretnénk továbbmenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu