SALLAI
R. BENEDEK (LMP): Nem fogadom el, de nagyon megköszönöm. Már teljesen
elszoktunk a parlamentben, hogy nem jogászok válaszolnak, és tudnak
szakmai választ is adni a fröcsögés helyett. (Felzúdulás, zaj és közbekiáltások a kormánypártok soraiból. - Az elnök csenget.) Tehát köszönöm szépen a szakmai választ.
Elsőként
is elmondom, hogy nem sokra megyünk a kulcsrakész reaktorral, ha az
nem fog működni. Azt mondta miniszter úr, hogy nem lehet ilyen rövid
interjúkban megvitatni. Egyetértek. Ezért kértünk népszavazást, hogy
legyen idő megvitatni. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Ettől önök elzárkóztak.
Azt
mondta, nem gondolta, hogy döglött lóra ül, mikor elvállalta a
miniszterséget. Sajnos mégis ez történt. Brüsszel azt mondta, hogy
elvetette az aggályokat. Igen, de az önök számai alapján, és nem
pedig korrekt szakmai számok alapján.
Amit
várnék öntől, hogy akkor kimondja egyenesen: Mártha Imre téved, nem
ért hozzá? Ezt mondja ki, ha ezt gondolja! Vagy Ősz János akkor nem jól
oktat, és nem ért hozzá? Mert ezt kellene kimondania önnek, ha azt
mondaná, hogy ezek a szakemberek, akiket nemzetközi szinten elismernek,
tévednek.
És nyilvánvalóan arra sem adott választ (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.),
hogy egyetlen szakembert mondjon már, nevet, aki a projekt mellett áll,
és nem önök fizetik. Mert olyan már nincs, mert mindenkinek pénzt
adnak, akit azt akarják, hogy melléálljon.
Nem tudom elfogadni a választ. Köszönöm szépen. (Fodor Gábor tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés