DR.
BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm
szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon úgy
tűnik, hogy egy párhuzamos világban élünk, vagy teljesen másként látjuk
ugyanazokat a tényeket. Pár gondolatot felírtam azzal kapcsolatosan,
amit ön elmondott, és szeretnék is erre reagálni. Először is arra, hogy
az emberek magukra hagyatva érzik magukat, hogy a gazdasági helyzet és a
gazdasági környezet milyen, hogy nem lehet megélni vidéken, amiket ön
említett itt szépen sorban.

Szeretném
világossá tenni önnek, hogy a számok mást mutatnak: ha a magyar
gazdaság állapotát megnézzük, pláne ha viszonyítjuk az Európai Unió
növekedéséhez, vagy viszonyítjuk más közép-európai tagállamoknak a
számaihoz, vagy viszonyítjuk 2010-hez, akkor minden számban, ami
releváns, fajsúlyos és fontos, a magyar gazdaság alapvető struktúráját
meghatározza és megmutatja, ezekben a számokban fejlődés és előremenetel
tapasztalható. Én nem vitatom el azt, amit ön is elmondott, hogy akár
ez lehetne sokkal jobb is vagy lehetne sokkal több is, de azért
mégiscsak, ha összeadjuk azokat az eredményeket, amelyek önmagukért is
beszélnek, akkor azt láthatjuk, hogy egy nagyon komoly fejlődésen
megyünk keresztül, egy nagyon komoly fejlődési időszak van a hátunk
mögött. Nagyon sok mindent megemlített, nehéz is ezeket szépen sorba
venni, de egypár példára, amit kiragadott, azért szeretnék reagálni.

Az
őszi ülésszak ürességére vonatkozóan: nagyon sok törvényt fogadott el
az Országgyűlés ebben a ciklusban is; csak a Földművelésügyi
Minisztérium feladat- és hatáskörében lévő törvényekkel kapcsolatosan
egy kétharmados, egy feles földforgalmi törvényt, amivel sikerült
megvédeni a magyar termőföldet akár a külföldi spekulánsokkal szemben,
akár a nagytőkével szemben; azt tudom mondani, hogy elfogadásra került
egy új vadgazdálkodási törvény, elfogadásra került egy új
erdőgazdálkodási törvény, elfogadásra került egy új halgazdálkodási
törvény, és számos ponton szigorodtak az élelmiszer-bizton­sággal
kapcsolatos eljárások, hatósági eljárások. Tehát azt nem érzem jogosnak,
amit ön mond, hogy az őszi ülésszakra kevés jogalkotási feladat maradt
hátra, mi a saját tárcánknál úgy strukturáltuk a feladatokat, hogy
inkább a ciklus elejére tettük azokat a nagy törvényeket, amelyeken
szerettünk volna túl lenni, és ennek az oka az, hogy most, az őszi
ülésszakban már ilyen törvények nincsenek.

Megemlített
egy úriembert, aki, ahogy ön mondta, a saját földjét művelte, amit
aztán az állam elárverezett. Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét
arra, hogy ez egy olyan ügy, ahol az ingatlan-nyilvántartási adatbázis
alapján az ingatlan 1/1 tulajdonosa a magyar állam volt.

(9.10)

Az
úriembernek van egy jogvitája egy korábbi tulajdonszerzéssel
kapcsolatosan, ami a mai napig nem igazolódott be, és a mai napig nem
került átvezetésre a tulajdoni lapon. Ez az oka annak, hogy a magyar
állam az ő százszázalékos, 1/1 tulajdonát egyébként a „Földet a
gazdáknak!” program keretében értékesítette, ahol több mint 30 ezer
földműves tudott vásárolni ezekből a területekből. Természetesen
amennyiben itt lesz egy per, amely bebizonyítja, hogy korábban szerzett
tulajdoni igénye van ennek az úriembernek és az
ingatlan-nyilvántartásban bármi helytelenül lett feltüntetve, akkor a
megfelelő következtetéseket vagy a megfelelő döntéseket ezzel
kapcsolatosan le kell vonni.

Említett
szintén egy hitelfelvételi kérelmet, illetőleg egy eladósodott személy
helyzetét, aki a kilakoltatás szélére került. Nem szeretném azt
állítani, hogy ez nem fordulhat elő ma Magyarországon, bár az lenne a
legjobb, ha nem fordulhatna elő, de azt mégis szeretném állítani, hogy
alapvetően ennek a helyzetnek az okozója nem ez a kormány volt. Nem
amiatt kerültünk abba a helyzetbe, hogy több százezer ember vett fel
devizahiteleket és került olyan helyzetbe, hogy aztán ezeket végül nem
tudta törleszteni, és pont ez a kormány az, amely a devizahitelek
forintosításával vagy a leghátrányosabb, a legrosszabb helyzetbe került
személyeknek az ócsai lakópark megépítésével próbált valamilyen
segítséget nyújtani, hogy kikecmeregjenek ebből a csapdából.

Szeretném
azt is megemlíteni önnek, hogy a vidéki kórházak, illetve a vidéki
egészségügyi ellátás vagy a pedagógusok helyzetét is említette. Szintén
felhívnám a figyelmét, hogy soha olyan mértékben nem emelkedett sem a
pedagógusok bére, sem pedig az orvosok bére, mint az utóbbi négy,
illetőleg nyolc esztendőben. De természetesen, ha úgy teszi fel a
kérdést, hogy elégedettek vagyunk-e ezzel és úgy gondoljuk, hogy elértük
a maximumot, akkor én is azt válaszolnám, hogy nem, nagyon sok teendő
van itt még.

Ugyanakkor
amellett nem lehet elmenni, hogy a gazdaság teljesítőképességének
megfelelő arányban tudjuk emelni ezeket a fizetéseket, mert arra az
útra, ami a hitelekből növelt béreket jelenti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), nem szeretnénk a jövőben rálépni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu