DR.
STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen,
elnök úr. Tisztelt Ház! Az Igazságügyi bizottságban már elkezdtük ennek a
törvényjavaslatnak a vitáját, és utána a következő héten nem került a
Ház elé. Gondolom, bizonyos egyeztetéseket el kellett végezni, ami
önmagában nem is baj természetesen, ha egy törvényjavaslattal
kapcsolatosan egyeztetéseket végeznek a benyújtók. Akkor még nem
lehetett tudni azt, hogy a szakma hogy áll hozzá, illetve a közjegyzők
hogyan fogadják ezt a javaslatot. Én azt gondoltam ott, a bizottsági
ülésen, hogy bizonyosan támogatják, vagy számukra ez egy lehetőséget
jelent.

Való igaz, hogy
egy vita bontakozott ki, hogy a közjegyzői szakmát ezzel a döntéssel
mennyivel visszük közelebb a versenyszférához, illetőleg a Budapesten
már meglévő rendszer, amely Budapestet egy megyei egységnek tekinti,
akkor törvényszéki szinten a közjegyzők egész Budapest területén
eljárhatnak, míg vidéken vagy Budapesten kívül ez nem így van. Nos, ez
felvet egy dilemmát, hogy ha Budapesten ez így van és Budapesten kívül
nem, akkor kell-e valamit tenni, vagy mit lehet tenni, akkor a budapesti
rendszert kell-e megszüntetni, vagy a vidékit kell a budapestihez
alakítani, vagy egyáltalán nem kell semmit tenni. De az számomra fel sem
merült, hogy adott esetben a közjegyzők ezt a rendszert ne támogassák.
Hiszen ha az lehet az alapkiindulás, az alapfeltételezés, hogy számukra
is előnyös, ha a versenyszféra felé mozdulnak el, az egy másik kérdés,
hogy a jogalkotónak ezt lehetővé kell-e tennie, vagy sem.

Most
a felszólalás előtt egyeztettem Gyüre Csaba képviselőtársammal, aki azt
az információt adta, hogy az ő tudomása szerint ez azért nem lett
tökéletesen leegyeztetve a közjegyzői kamarával, természetesen az
előterjesztők válaszát ebben várom, hiszen az információ, amint látják,
nem oly mélységű - teljesen őszintén mondom -, de nem is én vagyok
az előterjesztője ennek a javaslatnak, a hatástanulmányt ne az ellenzék
részéről várják el. Nyilvánvalóan mi annyit tudunk tenni, hogy
utánakérdezünk saját hatáskörben is, hogy hogy áll ehhez a szakma.
Számomra ez egy kicsit megdöbbentő volt, amit Gyüre Csaba
képviselőtársamtól hallottam, hogy az Országos Közjegyzői Kamara,
illetőleg helyben a válaszadás során vagy a válaszban, vagy az
ismeretségi körbe tartozó közjegyzők azt mondták, hogy ezzel ők sem
feltétlenül értenek egyet. Aztán nyilván lehetnek olyanok, akik igen, de
azt hiszem, ezt a helyzetet tisztázni kellene.

Hogy
miért mondom ezt? Mert hiszen a bizottsági ülésen abból indultunk ki,
ahogy mondtam, hogy ez a közjegyzőknek jó, és ők többé-kevésbé mögötte
kell hogy álljanak. Elhangzott az is, ami bizonyosan aggályos volt, és a
devizahitelek kihelyezésénél kevesebb szó esett róla, bár jómagam és a
Jobbik is többször elmondtuk, hogy a közjegyzők eljárása és a
közjegyzőknek gyakorta a jogszabályoknak a nem kellőképpen való
betartatása a bankokkal igenis hozzájárulhatott ahhoz a devizás
helyzethez, ami Magyarországon kialakult. Igaz, hogy nem a közjegyzők
tették lehetővé természetesen, hogy devizaalapú hitelek legyenek
Magyarországon. Ehhez az Országgyűlés döntése kellett. Egyébként talán
Varga Mihály volt még, aki annak idején ezt előterjesztette, illetve ez
még az első Fidesz-kormány alatt történt, hogy ha jók az emlékeim. Utána
a bankok elkezdték ezt a konstrukciót használni, aztán természetesen
kiforgatott módon kezdték el használni, de ami fontos, hogy még az adott
jogszabályoknak sem feleltek meg ezek a devizahitel-szerződések. Ebben
olyan kikötések szerepeltek nemcsak opciós joggal, hanem gyakorlatilag a
bírósági eljárás zárójelbe tételével, és az azonnali
végrehajthatóságért cserébe - közokiratba kellett ezeket foglalni - a
közjegyzők tulajdonképpen mindent, ami a bankok jogi osztályairól
érkezett, kritika nélkül belefoglalták a közokiratokba.

(13.40)

Annyit
csináltak, hogy felolvasták hangosan az ügyfeleknek, és elmondták, hogy
ennek milyen követ­kezményei lehetnek. De én nem tudok
olyanról ‑ bí­zom benne, hogy volt ilyen, de én nem tudok
olyanról -, hogy közjegyző azt mondta volna, hogy kedves bank, ez a
szerződés, amit átküldtél, nem felel meg a magyar jogszabályoknak, nem
vagyok hajlandó azt aláírni, és nem vagyok hajlandó ehhez adni a
nevemet. Azóta egyébként ezek a szerződések és ezek a kikötések bíróság
előtt is, és most nem mennék bele, hogy a kúriai és alkotmánybírósági
döntések, azon kívül, hogy sok kritikával illetjük még mindig a kúriai
döntéseket, és az Alkotmánybíróság is dönthetett volna máshogy, de egy
biztos, hogy számtalan kikötésre, amelyek a közjegyzők előtt tömegesen
átfutottak, azt mondták később a döntéshozó szervek, hogy ezek nem
feleltek meg a hatályos jogszabályoknak. Akkor viszont hogy lehet, hogy a
jól képzett közjegyzők ezt tömegével átengedték, nem volt sem­miféle
hozzáfűznivalójuk? Ha ez nem lenne elég, akkor gyakorlatilag kérdezzenek
utána, nézzenek utána: a végrehajtások gyakorlatában is egy olyan
helyzet állt fenn, hogy amit a bank kért, azt a közjegyző bemondásra
közokiratba foglalta. Tehát amikor a bank azt mondta, hogy ő felmondta,
és közjegyzői okiratban nyilatkozta, hogy felmondta ezeket a
hitelszerződéseket, és belediktálta az összeget, tehát hogy a bank
számításai szerint mennyivel tartozik még az ügyfél, azt egy az egyben a
közjegyző közokiratba foglalta. Nem kérte háttérdokumentumok
bemutatását, nem kérte ennek igazolását, nem kérte sok esetben még annak
sem a bemutatását, hogy szabályszerűen megtörtént-e az ügyfél
kiértesítése, vagy az egyoldalú szerződésmódosítások esetében, ha
egyáltalán megvolt a lehetőség arra, hogy az egyoldalú
szerződésmódosítást megtegye a bank, akkor értesítette-e az ügyfelet.
Mert attól, hogy egyoldalú az a szerződésmódosítás, attól még a
tájékoztatási kötelezettség ugyanúgy fennáll. Sok esetben a bankok ezt
nem tették meg, a közjegyzők ezt nem kérték, nem ellenőrizték, a
közokiratok megszülettek, és az egyébként sokszor törvénysértő,
közokiratba foglalt devizahitel-szerződések után a sokszor törvénysértő
és ugyanúgy közokiratba foglalt felmondó nyilatkozatok után
gyakorlatilag a bírósági eljárások zárójelbe tételével rögtön
indulhatott a végrehajtás.

Tehát
ennek a rendszernek, amit - azt kell mond­jam - a jogállam csődjének
nevezhetünk, ami a devizahitelek körül megtörtént Magyarországon, és
gyakorlatilag még mindig nincs lezárva, bár a kormányzó többség próbál
úgy tenni, mintha ez teljesen megoldódott volna; nos, ennek egy
sarokköve volt sajnos a hazai közjegyzőség, és nem tudott ellenállni a
bankok nyomásának, nem tudott ellenállni annak, hogy csak a
jogszabályoknak megfelelő döntéseket hozzon, illetve amikor egy tényt
közokiratba foglal, arról meggyőződjön, hogy az valójában megfelel-e a
valóságnak. Ezáltal egy jogalkotó fórum, legfőbb jogalkotó fórum, mint a
parlament, az lenne a minimum, ha erre a helyzetre reagálna. Persze
mondhatjuk azt is, hogy a közjegyzőknek extrémebb esetekben a személyes
felelősségre vonását is meg lehetett volna tenni. Ezt is meg lehetett
volna tenni. Akik ezt követelik, ők sincsenek távol a valóságtól, hiszen
ha egy törvénytelenséget közokiratba foglal egy közjegyző, annak megvan
vagy meg kellene lennie a fegyelmi és jogszabályi következményének,
hiszen a szankciók élnek.

De mi van akkor, és
most legyünk még engedékenyebbek, ha azt mondjuk, hogy a hiba a
rendszerben volt, mert úgy gondolhatták a közjegyzők, hogy minden
szentírás, ami a bankoktól érkezik, és azt gondoljuk, hogy ennyire
naivak voltak, akkor viszont a törvényhozó hatalomnak, tehát jelen
Országgyűlésnek kellene a jogszabályokon változtatni, és kizárni azt,
hogy ez máskor a jövőben megtörténhessen.

Hogy
ezt miért mondtam el itt? A dilemmám ezzel kapcsolatosan továbbra is az
- és ez a bizottsági ülésen is elhangzott -, sok esetben nem arról
volt szó, és ezt a devizahiteleknél is láthattuk, hogy az ügyfél
választotta a közjegyzőt. Nem arról volt szó, hogy ó, ismerek én egy
nagyon kedves közjegyzőt, kedves bank, akkor küldd át annak a
szerződést, hanem a közjegyzővel dolgozott együtt a bank, és a
közjegyzőhöz küldte az ügyfelet az adott bankfiók. Nem is nagyon tudott
mást tenni az ügyfél. Gondolják el a szituációt!

Nem
jogász végzettségű, de egyébként még a jogász végzettségű ügyfelek is
vert szituációban vannak. Én is számtalanszor vitatkoztam bankban olyan
teljesen egyértelműen jogszabályellenes banki előírásokkal
kapcsolatosan, és teljesen esélytelen volt, hogy én az ügyintézőt
meggyőzöm. De aki még nem is ismeri a jogszabályokat, és azt mondják
neki, hogy el kell menni ehhez meg ehhez a közjegyzőhöz, az az ügyfél
nem fog arra gondolni, hogy lehet más közjegyzőt is választani, neki van
arra lehetősége, hogy majd ő jelölje ki a közjegyzőt vagy rávegye a
bankot. De ha még tudja is, hogy meglenne ez a lehetősége, akkor
megmondom, mi lesz. Azt mondják a bankban, hogy mi ezzel a közjegyzővel
dolgozunk együtt, kérem szépen, ha tetszik, akkor menjen oda, írja alá,
ha nem tetszik, akkor ott állnak maga után sorban, akik szintén hitelt
szeretnének felvenni. Vidéken egyébként ez a helyzet még
kiszolgáltatottabb, kevesebb bankfiók áll rendelkezésre, kevesebb
lehetőség van.

Azt is el kell mondjam önöknek, hogy van
ebben egy olyan veszély - és egyébként ahogy mondtam, azt gondoltam,
legalább a közjegyzők támogatják; akkor is lettek volna vitatott
pontjaink, de van ebben egy olyan veszély -, hogy ha lettek volna olyan
közjegyzők, vagy biztos, hogy voltak, tehát nem szeretném azt mondani,
hogy nem voltak olyan közjegyzők, akik bankokat nem utasítottak vissza,
attól még, hogy én nem tudok ilyenről, bizonyosan voltak, tehát adjuk
meg a lehetőséget, de ha mondjuk, egy megyében egy közjegyzőt talál a
bank, aki rugalmasabban értékeli a magyar jogszabályokat, akkor nyilván
oda fog vinni minden szerződést. Ha az első közjegyző azt mondja neki,
hogy kedves bank, ezt át kellene írni, nem felel meg a jogszabályoknak,
ezt gondoljuk újra, akkor majd elbattyog a következő közjegyzőhöz, és
azt mondja adott esetben, hogy kedves közjegyző, naponta öt ügyfél
lenne, ön szerint is megfelel a jogszabályoknak? Lehet, hogy megvakarja a
fejét, és azt mondja, hogy végül is, kedves bank, most, hogy mondja -
mennyit mondott?, napi 5 ügyfelet 40 ezer forintjával, mondjuk, az napi
200 ezer forint -, hát lehet, hogy tényleg megfelel a magyar
jogszabályoknak, és lehet ilyen tágan értelmezni a jogszabályokat.

Tehát
az én gondom továbbra is az, és egy kicsit nyilvánvalóan a jelen
javaslatból kiindulva az egész közjegyzői rendszer átvilágítását is
kellene kérnünk, és kérem is, és örülök, hogy államtitkár úr itt van.
Tehát szeretnénk azt látni - lehet, hogy ez pusztába kiáltott szó, de
államtitkár úrnak elmondom -, hogy azokat az anomáliákat, amelyek a
devizahitelezés során kikristályosodtak, de már korábban is léteztek a
közjegyzők tevékenységével kapcsolatosan, egyértelműen helyre kellene
tenni, és megfelelő módon törvényileg is szabályozni kellene, mert
anélkül ezek a szabályok, a hasonló illetékességi szabályok kétségeket
ébresztenek, hogy jól fog-e elsülni. Egyébként, ha egy olyan rendszer
lenne, amelyben a közjegyzők megfelelő módon számon vannak kérve, akkor
én azt mondom, nem tartanám ördögtől valónak még akár az illetékességi
szabályok jelen módosítását sem.

De hangsúlyozom, hogy
ezekkel a korábbi rossz tapasztalatokkal azért van bennünk egy mély
aggódás, egy mély dilemma, amit szerintem első körben azzal kellene
áthidalni, hogy legalább megismerjük az Országos Közjegyzői Kamarának
vagy a területi kamaráknak a véleményét. Ha ez eddig nem történt meg,
akkor ezt szerintem még megtehetjük, talán annyira nem sürget az idő
ennek a javaslatnak az elfogadásával. S bár egyéni képviselői
indítványról van szó, de szerintem az Igazságügyi Minisztérium partner
lesz abban, hogy esetleg hivatalosan is kikérjük ezt. Nyilvánvalóan most
megint csak ellenzékből nézek körbe a termen, hogy talán partner lesz
abban, hogy a területi kamarának és legfőképpen az Országos Közjegyzői
Kamarának egy részletes véleményét kikérjük. Szerintem ez gyorsan
beérkezik, és utána ennek a javaslatnak a tárgyalása esetében, amikor
gombot kell majd nyomni országgyűlési képviselőként, akkor jobb
pozícióban leszünk. Szerintem ezt mindenképpen meg kell tenni, ha egy jó
törvényt szeretnénk hozni.

Ezzel együtt várom a felmerült kérdésekre a válaszokat. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu