DR.
SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt
Képviselőtársaim! Az elhangzottak tükrében nagyon nehéz erről higgadtan
vitatkozni. Annyira látszott az előterjesztő Bencsik János
felszólalásából, hogy a szándék megvan, a probléma új. Nincs még az a
tapasztalat, ami nekünk már megvan a Mecsekben, ami már megvan
Borsodban. Önöknél még ez a probléma új. Nyitrai képviselőtársam
vezérszónoklatként elmondott idősek napi köszöntőjében persze voltak
durva hibák, mert ő beszélt aztán itt az áfacsökkentéstől kezdve
mindenről. Csak egy mondatban reagálnék, persze, csökkentették a vadhús
áfáját. Miért nem a kenyér áfáját csökkentették? Nálunk a nyugdíjasok a
kenyeret veszik, nem a vadhúst legfőképpen. Úgy gondolom, ez azért
nagyobb segítség volna.

De
visszatérve a szakmai javaslatra, azt látom, hogy az előterjesztőnek,
ahogy már mondtam is korábban, ez egy új probléma. Nálunk ez nem új
probléma. És, tisztelt képviselőtársam, meg kell mondjam, hogy itt
egyáltalán nem az vezérli a benyújtót és az ezt támogató
Fidesz-frakciót, hogy bármit is segítsenek a járadékos bányászokon.

Tisztelt
Képviselőtársaim! Ez üzlet, üzlet azoknak, akik ezeket a
szövetkezeteket létrehozzák. Önök még a járadékos bányászokat, a
nyugdíjas bányászokat is beterelik ezekbe a szövetkezetekbe. Ha azt
akarnák önök, hogy a nyugdíjasok tudjanak dolgozni, akkor csak egypár
jogszabályon kellene lazítani. Ha azt akarnák önök, hogy a járadékos
bányászok tudjanak normálisan dolgozni, akkor annak a felső korlátját
kellene megszüntetni, hogy a járadék mellett mennyi munkát végezhet
valaki.

Ma, ugye, hat
órában lehet valakit foglalkoztatni, és maximum a legkisebb öregségi
nyugdíj háromszorosát keresheti meg egy ilyen bányász. Ezen kell
lazítani, és akkor lehet ezeket az embereket foglalkoztatni. Önöknél még
új a probléma, képviselőtársam, és ön azt mondja, hogy munkaerőhiány
van ezeken a régi, iparosított területeken. Nálunk ez egy régi probléma,
nálunk 2001. január 1-jével zárt be a bánya, és el tudom önnek mondani,
hogy nálunk munkaerőpiaci hiány probléma van. Egy huszon­pár­ez­res
városban, ami Komlóból maradt, van 1100 köz­munkás. Ez nem azt jelenti,
hogy itt munkaerőpiaci hiány van.

Úgy
gondolom, ez nagyon nagy problémát jelent, amit megint nem old meg,
amit önök ide most letettek az asztalra. Ha önök tényleg szeretnének
segíteni a járadékos bányászokon, akkor kérem, sőt követelem, hogy adják
vissza a 2012-ben elvett jogosítványaikat. Adják vissza a
jogosultságaikat! 2012. december 22-én ülést tartott a parlament. Önök
nagyon bátran, éjjel 2-kor elvették azokat a jogosítványaikat, azokat a
kedvezményeiket a bányászoknak, amiket számukra a 23/91-es
kormányrendelet biztosított. Azóta fönnállnak ezek a szabályok, amikről
beszéltem, hat órában lehet foglalkoztatni nyugdíjas bányászt, járadékos
bányászt. Azóta fönnáll az a szabály, hogy maximum a legkisebb nyugdíj
összegének háromszorosáig lehet foglalkoztatni, illetve annyit kereshet a
járadéka, illetve nyugdíja mellett.

(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Önök
azon sem gondolkoztak el, hogy itt a képviselők a nyugdíjuk mellett
nyugodtan fölvehetik a tiszteletdíjukat, pedig az több, mint az öregségi
nyugdíj. De a miniszterek is, az államtitkárok is fölveszik a nyugdíjuk
mellett a tiszteletdíjukat (Dr. Fónagy János: Nem.). Fölvehetik. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Fölvehetik, de nem teszik.) A bányászoknak a legkisebb nyugdíj háromszorosáig lehet csak kifizetni. Úgy gondolom, ez egy nagyon rugalmatlan rendszer.

Elmondok
önöknek egy példát, ma kerestek meg vele. Hat órában volt bejelentve
egy járadékos bányász. Ő fel is hívta egyébként a figyelmét a
munkáltatójának arra, hogy ő csak hat órában lehet bejelentve, és a
fizetésének felső korlátja van ahhoz, hogy a járadékát is megkapja. El
kellett neki menni dolgozni, mert a 89 ezer forintból nem tudott megélni
a családjával. Aztán rosszul, nyolcórásnak jelentették le. Az önök
rugalmatlan rendszerében nem a munkáltatót kötelezték korrekcióra, hanem
elvették ennek az embernek a járadékát. Nem tud már elmenni olyan
helyre dolgozni, ahol még egyszer járadékot kaphatna, mert nincs már
Magyarországon bánya. Önök bezárták tavaly az utolsót is. Nem tud még
egyszer jogosultságot szerezni. Ez az önök rugalmatlan rendszere.

Ezekkel
a példákkal csak azt szeretném bizonyítani, hogy önök ebben csak
üzletet látnak. Azok számára látnak üzletet, akik ezeket a
szövetkezeteket vezetik. Ebben a járadékos bányászoknak lehetőségük
nincs. A járadékos bányászoknak az a lehetőségük, ha önök visszaadják az
összes olyan jogosultságukat, amiket 2012. december 31-ével elvettek
tőlük. Adják vissza a korkedvezményes nyugdíjakat, adják vissza akár a
szolgálati nyugdíjakat is, tegyék újra rugalmassá ezt a rendszert!

Úgy
gondolom, ha a nyugdíj mellett valaki dolgozni akar, ahhoz nem kell
szövetkezetet létrehoznia a magyar államnak, nem kell az, hogy a
szövetkezetek létrehozását bármilyen módon ösztönözze, és ezzel
piszkosul jó üzletet csináljon valaki, hanem az kell, hogy normálisan
lássák a helyzetet, könnyítsenek a foglalkoztatás szabályain. Higgyék
el, akkor ezek az emberek meg fogják keresni a módját annak, hogy ők
tudjanak dolgozni. Ha helytelen az a kép, amiből az előterjesztő
kiindul, mert nála ez a probléma új, akkor valószínűleg egy helytelen
kérdésre helytelen válasz fog születni. Viszont valakik pénzügyileg,
anyagilag ezzel piszkosul jól járnak. A bányászokat eddig ebből
kihagyták, akkor most a bányászokat is ebbe belehúzták.

Erre
azt mondani előterjesztőként, hogy „Jó szerencsét!”, azt gondolom,
minimum cinikus. Azt gondolom, hogy a lehetőséget a településeknek,
azoknak a térségeknek, ahol megszűnt a nehézipar, meg kell teremteni.
Azt gondolom, hogy a bányászoknak a megfelelő jussukat meg kell adni. 25
év vagy 5 ezer műszak, az ez után járó lehetőségeket meg kell adni,
amit pedig elvettek tőlük, azt pont ideje visszaadni, úgy gondolom.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu