DR.
VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a
szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A közjegyzőség ma a
hagyományos közjegyzői tevékenységen kívül a magánjogi gyakorlat minden
területén részt vesz a jogéletben. Célkitűzésünk az, hogy a közjegyzőség
minden tekintetben visszaszerezze régi tekintélyét, és újra megtalálja
helyét a jogalkalmazók között a jogkereső közönség teljes
megelégedésére.
A közjegyzőség intézménye
Anjou-házi királyaink uralkodása alatt jelent meg hazánkban, majd a
mohácsi vész után csak az 1849 utáni szomorú, de a jogfejlődés
szempontjából termékeny időszakban bukkant fel újra. Császári nyílt
parancs terjesztette ki 1858. február 7-én az 1855. évi osztrák
közjegyzői rendtartás hatályát Magyarországra is. A rendtartásnak nem
volt ideje meggyökeresednie a magyar talajban, mert 1861-ben az
országbírói értekezlet hatályon kívül helyezte azt.
(13.10)
A
közjegyzőség intézményének újbóli meghonosítását az Országgyűlésben
hosszú vita után az 1874-ben elfogadott királyi közjegyzőségről szóló
1874. évi XXXV. törvénycikkel sikerült megvalósítani. Ezen törvénycikk a
közjegyzők illetékességét akként határozta meg - idézem -: „A
közjegyzőnek hatásköre kiterjed azon királyi törvényszék területére,
amelyen a részére kijelölt székhely fekszik. A Budapesten létező
közjegyzőknek hatásköre azonban a pesti, budai és pestvidéki királyi
törvényszékek területére terjed ki.”
1949
után az addigi magánközjegyzői intézmény megszűnt, a közjegyzői és
közjegyző-helyettesi állások állami közszolgálati állásoknak minősültek,
a közjegyzők a járásbíróság mellett működtek, a fővárosi kerületi
bíróságokhoz kinevezett közjegyzők pedig 1956-tól összevont irodában, a
Budapesti Állami Közjegyzők Irodájában tevékenykedtek. Illetékességük a
főváros egész területére kiterjedt. A kommunista-bolsevista jogalkotás
teremtette meg tehát a ma is élő különbségtételt a budapesti és a vidéki
közjegyzők között az illetékességüket tekintve. A magyar közjegyzőség
történetében az 1991. évi XLI. törvény hozott fordulatot, visszaállítva a
latin típusú közjegyzőség intézményét.
A
rendszerváltozás utáni törvényalkotás a közjegyzőség intézményének
újraszabályozásakor visszanyúlt a történelmi hagyományokhoz, azonban az
akkor elfogadott törvény meghagyott egyes elemeket a diktatórikus
jogalkotásból. Egyik ilyen visszamaradt elem a közjegyzők
illetékességének szabályozása volt. A történelmi előzményként kialakult
közjegyzői illetékesség meghatározása, amely mindenkor a királyi
törvényszék illetékességéhez igazodott, a szocialista jogalkotás alapján
járási szintre esett vissza. A rendszerváltozás utáni jogalkotás
sajnálatos módon fenntartotta ezt a vidéki közjegyzők számára
méltánytalan helyzetet, és továbbra is csak a székhelyük szerinti
járásbíróság illetékességi területén járhattak el.
A
Budapesten működő közjegyzők esetében nem történt változás az 1878. évi
XXXVI. törvénycikk óta, ők azóta egységesen Budapest egész területén
eljárhatnak. A fővárosban működő közjegyzők esetében tehát az
illetékességi terület meghatározása a kialakult történelmi gyökerekből
táplálkozott. A jelenlegi szabályozás szerint a közjegyző illetékességi
területe ahhoz a járásbírósághoz igazodik, amelynek területén a
közjegyző székhellyel rendelkezik. Ez a szabály a Budapest területén
működő közjegyzők esetében azonban áttörésre került annyiban, hogy a
Budapesten működő közjegyzők illetékessége nem a székhely szerinti
kerületi járásbírósághoz igazodik, hanem a Fővárosi Törvényszék
illetékességi területére terjed ki.
Jelen
törvénymódosítási javaslat egységesítené a közjegyzőkről szóló hatályos
jogi szabályozás szerinti differenciált közjegyzői illetékességet. A
módosító javaslat szerint: „A közjegyző illetékességi területe annak a
törvényszéknek az illetékességi területével egyezik meg, amelynek
illetékességi területén a közjegyzőknek a területi kamara által
nyilvántartott székhelye található.”
Tisztelt
Ház! A módosító javaslatban foglalt szabályozás ezennel visszanyúl az
ismertetett történelmi hagyományokhoz, és a budapesti közjegyzők
tekintetében már eddig is alkalmazott és jól működő illetékességi
szabályt kiterjeszti a Budapesten kívül működő közjegyzőkre is. A
módosító javaslat szerinti szabályozás igazodik a 2018. január 1-jén
hatályba lépő polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez
is, miszerint alapesetben a törvényszékhez tartoznak az ügyek, és a
járásbíróság hatáskörében csak kivételként jelennek meg. A javaslat
ezzel helyreállítja a közjegyzői hivatásrend fővároson kívül működő
tagjainak tekintélyét, illetve visszaemeli őket a jogi hierarchiában
arra a szintre, amelyre a kialakult jogtörténeti múlt mindig is
elhelyezte őket.
Mindezek
mellett a módosító javaslat megteremti a területi közjegyzői kamarák
tekintetében figyelembe vett illetékességi területi meghatározást és a
kamarai közjegyzői tagok illetékességi területe közötti azonosságot is. A
módosító javaslat egyenlőséget teremt a közjegyzők között működési
területüket illetően. A módosító javaslat biztosítja bizalmi jellegű
közjegyzői eljárások területi kiszélesítését, továbbá a szolgáltatások
színvonalának további emelkedését is célozza. Ezenfelül a módosítás
lehetőséget teremt a közjegyzők közötti munkateher és kereseti
lehetőségek arányosabb elosztására is.
Tisztelt
Ház! Fontos kiemelni, hogy a javaslat az okiratszerkesztési
illetékesség kiszélesítését célozza. A javaslat nem kívánja a hagyatéki
eljárások, a fizetési meghagyásos eljárások és a végrehajtási eljárások
illetékességi szabályainak módosítását, azokban továbbra is a törvényben
és a rendeletekben meghatározott szabályok szerinti közjegyzők
járhatnak el.
A jelenlegi szabályozás szerint a
közjegyző az illetékességi területén alirodát nyithat. Ha az egyéni
képviselői módosító indítványt az Országgyűlés megszavazza, úgy az
alirodanyitás lehetősége automatikusan a megye egész területére fog
kiterjedni, külön szabály alkotására nincs szükség. Az aliroda nyitása
jelenleg is lehetőség, jog és nem kötelezettség, ezt a szabályozási
elvet indokolt fenntartani. Az Igazságügyi Minisztériummal folytatott
előzetes egyeztetések során egy megfontolandó szakmai érv merült fel az
alirodák kapcsán, miszerint elkerülendő, hogy a közjegyző a kinevezése
szerinti székhely lakosságát elhanyagolja, és csak a megyeszékhelyen
vagy nagyvárosban nyitandó alirodájával foglalkozzon. Ezt
megakadályozandó, az igazságügy-miniszteri rendeletben előírásra
kerülhet, hogy az a közjegyző, aki alirodát nyit, a székhelye szerinti
irodát ugyanolyan időtartamban legyen köteles ügyfélfogadás céljából
nyitva tartani, ugyanolyan színvonalon, mint ahogy eddig tette. Aki
főirodát és alirodát tart fenn, még akár közjegyzőhelyettes felvételére
és mindkét irodával azonos színvonalú műszaki megoldások biztosítására
is kötelezhető, hiszen ez a jogkereső ügyfelek érdekeit szolgálja.
Tisztelt
Ház! Kérem a tisztelt Házat, illetőleg képviselőtársaimat,
szíveskedjenek az egyéni képviselői módosító javaslatot támogatni és
megszavazni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés