DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak néhány kérdés, ami felmerült, aztán bizottsági
szinten nyilván jobban ki tudjuk tárgyalni ezeket a kérdéseket. Józsa
István képviselőtársam említette, hogy a 26. § (4) bekezdésében foglalt
szabályozás eddig is szerepelt a szabályok között, a de minimisnél pedig
elhangzott, hogy az uniós küszöbértékekhez közelítünk, tehát egyfajta
harmonizációs irányba haladunk ezekkel. Ezek nem a fúziós szabályokra,
hanem a tiltott versenykorlátozó megállapodások ellen kerülnek
megállapításra.
Több egyedi ügy is elhangzott,
de szerintem ez a szabályozás nem erről szól, úgyhogy ezeket a
felvetéseket nem tudom most itt kezelni. Ami még felmerült, hogy miért
különbözik az Ákr.-től. Hát, egy sajátos területet szabályoz, ezért egy
sajátos szabályozórendszerre van szükség. Eddig is külön volt, és nem
volt beilleszthető kompromisszumok nélkül a mostani általános
keretrendszerbe.
A bizottsági és egyéb megosztásokra vonatkozóan pedig ezekre nem térnénk ki, mert nem volt az előterjesztés tárgya. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés