HORNUNG
ÁGNES ANNA nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont
előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt
Képviselők! A Nemzetgazdasági Minisztérium nevében megint egy európai
uniós átültetés eredményeképpen született jogszabályt hoztam önöknek.
Ennek a pénzügyi jogszabálynak is az a célja, hogy a fogyasztóvédelmet
erősítse, a pénzügyi szolgáltatások minőségét javítsa és növelje a
transzparenciát. Emellett még pár technikai módosítást tartalmaz ez a
javaslat, amelyeknek célja a költségvetési területen a jogszabályok
pontosítása, illetve szintén az uniós jogszabályokkal kapcsolatos
harmonizáció javítása, ezzel a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás
elősegítése.
Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő
törvényjavaslat meghatározó része két irányelv átültetését tartalmazza.
Az egyik a biztosítási értékesítésről szóló irányelv, a másik pedig a
pénzforgalmi irányelv. Először az elsőről, a biztosítási értékesítésről
szóló irányelvről szeretnék röviden beszámolni önöknek. Ennek az
irányelvnek a célja, hogy az ügyfelek jogait hatékonyabban védje, és
ennek érdekében a szabályok most már nemcsak a biztosításközvetítőkre
terjednek ki, hanem a biztosítók közvetlen termékértékesítésére is.
(17.10)
Az
irányelv kimondja, hogy azon személyeknek, akik biztosítási termékeket
értékesítenek, évente dokumentált szakmai továbbképzésen kell részt
venniük, hogy mindig naprakész tudással rendelkezzenek.
A
tájékoztatási követelmények is tovább bővülnek és szigorodnak: az
ügyfelek sokkal szélesebb körű tájékoztatást kapnak a biztosításokról,
így megalapozottabb döntést tudnak majd hozni. A tájékoztatásnak ezentúl
ki kell majd térnie arra is, hogy az adott biztosításközvetítő kitől és
milyen jellegű javadalmazásban részesül az adott biztosítási termék
értékesítésével kapcsolatban.
A legszigorúbb
követelmények a biztosítási alapú befektetési termékekkel összhangban
jelennek meg azok komplexitása miatt, hiszen ezeket a termékeket
kizárólag tanácsadással lehet majd a jövőben értékesíteni, továbbá e
biztosítási termékeknél az ügyfelek évente tájékoztatást is kapnak az
abban az évben történt változásokról, ügyletekről és azok költségeiről.
Fontos
megemlíteni még, hogy a nem életbiztosítási termékek vonatkozásában az
ügyfelek a jövőben egy egységes formátumú termékismertetőt is kapnak
majd, így biztosak lehetnek abban, hogy minden szükséges információ
egyszerűen és közérthetően megfogalmazva áll majd rendelkezésükre.
Mindebből
látható tehát, hogy a biztosítási értékesítésről szóló irányelv
átültetése szélesebb transzparenciát és nagyobb ügyfélvédelmet fog
elhozni a hatálybalépését követően.
A másik kiemelt
irányelv-átültetés, amit említettem, a pénzforgalmi irányelv átültetése.
Az irányelv és ezáltal a most tárgyalt törvényjavaslat elsődleges célja
a fogyasztók még hatékonyabb védelme, valamint a belső piac további
erősítése, a belső piac nyújtotta előnyök teljes körű kihasználása mind a
fogyasztók, mind pedig a kereskedők és a vállalkozások részéről.
Az
elmúlt években a pénzügyi szektorban számos új piaci szereplő,
úgynevezett fintech cégek, valamint egyre több innovatív pénzforgalmi
termék és szolgáltatás jelent meg. Ezek újdonságukból fakadóan a korábbi
pénzforgalmi irányelv hatályán kívül estek. Az ügyfelek védelme, a
szabályozottság kialakítása és a versenyfeltételek egyenszilárdságúvá
tétele miatt a felülvizsgált irányelv ezeket a hatálya alá vonta; tette
mindezt úgy, hogy egyenlő működési feltételeket biztosít a meglévő és az
új piaci szereplők számára, emellett megkönnyíti, hogy az új fizetési
módok szélesebb piacot érhessenek el.
A fő szempont
ugyanakkor az, hogy az Unió egészében magas színvonalú fogyasztóvédelmet
biztosítsanak a tagállamok a pénzforgalmi szolgáltatások
igénybevételéhez. Ezen rendelkezések a pénzforgalmi rendszer egészében
hatékonyságnövekedést, valamint a szolgáltatások minőségének javulását
fogják eredményezni. A fogyasztók szempontjából további előny, hogy a
szabályozás a pénzforgalmi szolgáltatások kínálatának bővülését és azok
átláthatóságát fogja maga után vonni.
A digitalizáció
fejlődésével számos kiegészítő, ám új szolgáltatási elem is megjelent az
utóbbi években. Ilyen például a számlainformációs szolgáltatás vagy a
fizetési kezdeményezési szolgáltatás. Ezen szolgáltatások, illetve az
azokat nyújtó szolgáltatók tevékenységének szabályozása és felügyelet
alá terelése elodázhatatlanná vált az ügyfelek biztonságának fenntartása
és védelme érdekében.
Mindezeken túl az illetékes
nemzeti felügyeleti hatóságok egymás közötti, valamint az Európai
Bankhatósággal és a Bizottsággal való együttműködési, valamint
tájékoztatási kötelezettségek még szélesebb körű és szorosabb
kötelezettségének előírása szintén a fogyasztók érdekeit szolgálják,
valamint elősegítik a pénzforgalmi piacba vetett fogyasztói bizalom
erősítését. Összességében tehát látható, hogy a benyújtott
törvényjavaslat célja itt is a nagyobb transzparencia, valamint az
erősebb fogyasztóvédelem megteremtése.
Tisztelt
Képviselők! Ezen két nagy témát ismertetve, néhány apróbb, egyéb
módosításra is szeretném felhívni a figyelmüket, amelyek szintén az
európai uniós irányelvek implementálási kötelezettségéből fakadóan
állnak most itt előttünk. Az egyik az, hogy a törvénymódosítási javaslat
egyértelműbbé tegye azon költségvetésiegyenleg-szabályokkal kapcsolatos
döntési és ellenőrzési hatásköröket, amelyek a középtávú költségvetési
tervezés szabályait egészítik ki. E módosítások a középtávú
költségvetési keretrendszert szabályozó európai uniós irányelvnek való
megfelelést szolgálják, és az Európai Bizottság kérésének megfelelően
kerültek a törvényjavaslatba. Fontos kiemelni, hogy az irányelv eredeti
átültetése döntő hányadban korábban megfelelően megtörtént, ezek a
módosítások most csak finomhangolást jelentenek. Ezeken túl a
biztosítások terén még a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló
törvény is módosul, amely szintén az ügyfelek védelmét és a
tájékoztatási kötelezettség szélesítését szolgálja.
Tisztelt
Országgyűlés! Összegzésként is csak annyit szeretnék elmondani, hogy az
ezen uniós irányelvi kötelezettségnek való megfelelés a nagyobb
transzparenciát, illetve az ügyfelek tájékoztatási kötelezettségének
szélesítését hozza el. Bízunk abban, hogy ezen törvényjavaslat
elfogadását önök is támogatják majd, hiszen ezáltal a pénzügyi
szolgáltatások minősége javul a jövőben meglátásunk szerint. Minderre
tekintettel kérem, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm
szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés