HORNUNG
ÁGNES ANNA nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen,
elnök úr. Tisztelt Képviselők! Igyekszem minden felvetett kérdésre
válaszolni, de egy picit hátrébb lépve szeretném azzal kezdeni: arról
beszéltünk és önök is arról beszéltek, hogy a fejlődés mindenhova elér.
Ez így van, ha különböző összehasonlításokat nézünk, akkor Amerikában,
amit említettek, illetve Kínában ez az úgynevezett fintech fejlődés
tényleg sokkal nagyobb volumenű, mint Európában. Az Európai Unió
egészében ez szinte meg sem jelenik, nagyjából Nagy-Britannia az, ahol
ilyen fintech fejlődésről be lehet számolni a pénzügyi szektorban. Ettől
függetlenül Európa is ennek az előszobájában áll, tehát nekünk mint
európai szabályozóknak meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy
ugyanúgy, mint Ame­ri­kában vagy mint Kínában, az európai pénzügyi
piacon szereplő szolgáltatók is megfelelő és egyenlő feltételekkel
vegyenek részt ebben a szektorban. Te­hát teljesen egyetértek azokkal a
nézetekkel, akik azt mondják, hogy nekünk fel kell venni a versenyt,
Európa egészének fel kell venni a versenyt a különböző földrészeken
látható fintech szolgáltatók fejlődésével, és ennek meg kell teremteni a
normális szabályozási alapjait. Ezt tette az Európai Unió első lépésben
ezen irányelv, a PSD2 irányelv átültetésével.

Ez
az irányelv megteremtette a lehetőséget, hogy arra a banki piacra, amit
eddig nagyon szűkkörűen, zártan és szigorú szabályok mellett
működtettünk, ezek a fintech cégek is belépjenek. Azért emeltem ki, hogy
szigorú szabályok mellett és működő bankok, hiszen nagyon nehéz
megteremteni azt az egyensúlyt, hogy a túlterhelt bankok mellett ezek a
robbanásszerű fejlődés előtt álló fintech cégek hogyan vehetik föl a
versenyt, hogyan lehetnek ugyanolyan feltétellel a piacon. Egyrészt
engedni kell, hogy verseny legyen a két szektor között, a bankszektor
meg a fintech között, de ahogy önök is ezt kiemelték, ez a verseny nem
jelentheti azt, hogy bármelyik szektor, de leginkább a lakosság ennek
kárát szenvedje. Tehát ahogy ezt önök is kiemelték, a fogyasztóvédelmet
is kiemelten kell erősíteni amellett, hogy a megfelelő
versenyfeltételeket megteremtjük a piacon.

Ez a
szabályozás most még gyerekcipőben jár. Az Európai Unió is próbálja
felvenni a ritmust ezzel a fejlődéssel. Mi, magyarok is próbáljuk
felvenni a ritmust ezzel a fejlődéssel. Annyi a nehézség, hogy nekünk
mint nemzeti jogalkotónak meg van kötve a kezünk, hiszen az Európai Unió
szabályrendszerét kell átvenni. Tehát jelenleg azt tudjuk csinálni,
hogy ezeken a bizottsági üléseken megfelelően képviseljük az önök által
is elmondottakat, és ezeket megfelelően becsatornázzuk. Ez az egyik
fele.

A másik fele a nemzeti szabályozás, hogy milyen
egyéb mögöttes szabályokat lehet kialakítani. Természetesen a Nemzeti
Bankkal ebben a kérdésben egyeztetünk, és próbáljuk a fogyasztóvédelmet a
lehető legszélesebb alapokra helyezni. Ez a második pillér, amivel ezt
az úgynevezett védelmi vonalat szeretnénk megadni majd a magyar
lakosságnak.

A harmadik pedig, amiről már többször több
konferencián volt szó, elkészítettünk a Nemzetgazdasági Minisztérium
részéről egy átfogó pénzügyi stratégiai törvénycsomagot, amiben
szeretnénk pontosan azt elérni, hogy a magyar lakosság egésze tényleg
pénzügyileg tudatos felhasználó legyen. Ha ez megtörténik, akkor már a
fogyasztóvédelmi rendelkezéseknek is sokkal könnyebb dolga van, hiszen
tudatos fogyasztókkal állunk szemben, tudjuk, hogy ők mire képesek
úgymond, tehát a jogszabályokat megfelelően fogják tudni értelmezni.

Ez
egy átfogó stratégia, tehát hosszú távon várunk ettől eredményt. Ezt be
kell építeni az oktatási rendszerbe, természetesen ennek még alakul a
folyamata, viszont várjuk, hogy ez a közeljövőben majd a kormány elé
kerül, és bízom abban, hogy ezt követően ezek az önök által is említett
ötletek ténylegesen a gyakorlatba majd bele fognak tudni kerülni, ennek
része lesz számos egyeztetési fórum.

Tehát örömmel
vettem ezeket az ötleteket, amelyek itt is felmerültek, hiszen ez közös
érdekünk, ahogy önök is mondták, hogy a magyar lakosság tényleg
pénzügyileg tudatos legyen, és azokat a veszélyeket, amit ez az
egyébként előttünk álló és megállíthatatlan fejlődés jelent, mindenki
tudatosan kezelje a jövőben. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu