ELNÖK:
Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend szerinti
határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el
helyüket, és ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyezték-e a
szavazógépben.
Soron következik a
Magyarország Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a
minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény
kihirdetéséről szóló T/17298. számú
törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző
módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott
szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a
T/17298. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 160 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
(10.00)
Soron következik a
Magyarország Kormánya és a Ciprusi Köztársaság Kormánya között a
minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény
kihirdetésérőlszóló
T/17299. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez
összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat
benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/17299. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak!
(Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 162 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik a
Magyarország Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a
minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény
kihirdetésérőlszóló
T/17303. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez
összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat
benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/17303. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak!
(Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 161 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik a
Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között a kettős adóztatás
elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a
jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2002. szeptember 11-én
aláírt egyezmény módosításáról szóló jegyzék kihirdetésérőlszóló
T/17300. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez
összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat
benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/17300. számú törvényjavaslatot. Kérem, most
szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 161 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik az
egyrészről az Európai Unió és tagállamai és másrészről a Vietnami
Szocialista Köztársaság közötti átfogó partnerségi és együttműködési
keretmegállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz
történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv
kihirdetésérőlszóló
T/17304. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez
összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat
benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/17304. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak!
(Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 162 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik a
Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a
diplomáciai ingatlanok jogi helyzetének kölcsönös rendezéséről szóló
jegyzőkönyv kihirdetésérőlszóló
T/17301. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez
összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat
benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/17301. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak!
(Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 162 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik az
egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről az Afganisztáni
Iszlám Köztársaság közötti partnerségi és fejlesztési együttműködési
megállapodás kihirdetésérőlszóló
T/17302. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő
T/17302/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető.
Mivel
az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a
benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk. Kérdezem a
tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17302. számú törvényjavaslatot a
kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 163 igen
szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik a
Magyarország Kormánya és Maryland állam között a felsőoktatás területén
történő együttműködésről szóló megállapodás kihirdetésérőlszóló
T/17305. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez
összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat
benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/17305. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak!
(Szavazás.)
Kimondom a
határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 148 igen szavazattal,
15 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik a
Kanada, valamint az Európai Közösség és tagállamai közötti légi
közlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való
csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló
jegyzőkönyv kihirdetésérőlszóló
T/17306. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő
T/17306/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető.
Mivel
az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a
benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk. Kérdezem a
tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17306. számú törvényjavaslatot a
kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 163 igen
szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a felelősségnek a belvízi hajózásban való korlátozásáról szóló strasbourgi egyezmény kihirdetésérőlszóló
T/17308. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő
T/17308/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető.
Mivel
az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a
benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk. Kérdezem a
tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17308. számú törvényjavaslatot a
kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 158 igen
szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta.
(10.10)
Soron következik az
egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam
kormánya közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodásnak a Horvát
Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából
történő módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/17309. számú törvényjavaslat zárószavazása.
Mivel
az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a
törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt
Országgyűlést, elfogadja-e a T/17309. számú törvényjavaslatot. Kérem,
most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 164 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak a Magyar Államkincstárba történő beolvadásához szükséges törvénymódosításokról
szóló T/15866. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító
javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási
bizottság összegző módosító javaslatát T/15866/5. számon, összegző
jelentését pedig T/15866/6. számon terjesztette elő.
Most
az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt
Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15866/5. számú
összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 112 igen
szavazattal, 44 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.
Most
a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/15866/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most
szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 112 igen
szavazattal, 51 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/15992. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.
A
Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15992/9.
számon, összegző jelentését pedig T/15992/10. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom
Önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP
képviselőcsoportja a 3. és 4. számú módosító javaslat fenntartását
indítványozta. Először ezekről határozunk.
A
3. számú módosító javaslat Gúr Nándor jegyző úr indítványa. Kérdezem a
tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, most
szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen
szavazattal, 111 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A
4. számú módosító javaslat Gúr Nándor indítványa. Kérdezem a tisztelt
Országgyűlést, fenntartja-e ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 29 igen
szavazattal, 112 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett nem tartotta
fenn.
Mivel az Országgyűlés
módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító
javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a
Törvényalkotási bizottság T/15992/9. számú összegző módosító javaslatát.
Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 112 igen
szavazattal, 22 nem ellenében, 30 tartózkodás mellett elfogadta.
Most
a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/15992/12. számú egységes javaslatot. Kérem, most
szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 112 igen
szavazattal, 23 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a
Magyar Köztársaság megyéiről, a megyék nevéről és székhelyéről szóló
67/1990. (VIII. 14.) országgyűlési határozat módosításáról
szóló H/17226. számú határozati javaslathoz benyújtott összegző
módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási
bizottság összegző módosító javaslatát H/17226/6. számon, összegző
jelentését pedig H/17226/7. számon terjesztette elő.
Most
az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt
Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság H/17226/6. számú
összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 140 igen
szavazattal, ellenszavazat nélkül, 22 tartózkodás mellett elfogadta.
Most
a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a H/17226/8. számú egységes javaslatot. Kérem, most
szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 140 igen
szavazattal, ellenszavazat nélkül, 22 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról
szóló T/17315. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító
javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási
bizottság összegző módosító javaslatát T/17315/7. számon, összegző
jelentését pedig T/17315/8. számon terjesztette elő.
Most
az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt
Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17315/7. számú
összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 143 igen
szavazattal, 18 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.
Most
a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/17315/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most
szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 141 igen
szavazattal, 17 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
(10.20)
Soron következik a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
szóló T/16818. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az
előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a
törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/16818. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 120 igen
szavazattal, 19 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról
szóló T/17166. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az
előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a
törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17166. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 117 igen
szavazattal, ellenszavazat nélkül, 46 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a használati minták oltalmára vonatkozó szabályozás módosításáról
szóló T/17307. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az
előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a
törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17307. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 140 igen
szavazattal, ellenszavazat nélkül, 23 tartózkodás mellett elfogadta.
Most előterjesztés tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ennek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés.
Kérdezem
a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszik-e a Dúró Dóra jobbikos
képviselő asszony által „A sajtószabadságról és a médiatartalmak
alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény módosításáról” címmel
T/16862. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most
szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom
a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 52 igen szavazattal,
108 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Tisztelt
Országgyűlés! Köszönöm az együttműködésüket. A határozathozatalok
végére értünk. Most kétperces technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja az üléstermet. - Zaj.)
Tisztelettel
kérem képviselőtársaimat, tegyék lehetővé, hogy folytassuk a plenáris
ülést; foglalják el helyüket vagy fáradjanak ki a folyosóra. (Zaj. - Csenget.) Újólag
tisztelettel kérem képviselőtársaimat, tegyék lehetővé, hogy folytassuk
a plenáris ülést; fáradjanak ki a folyosóra vagy foglalják el helyüket.
Kérem a jobbikos képviselő urakat is, hogy foglalják el helyüket, a
fideszes képviselő urakat is, hogy foglalják el helyüket vagy fáradjanak
ki a folyosóra. (Csenget.)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az
átmeneti bányászjáradékban részesülők közérdekű nyugdíjas-szövetkezeten
keresztül történő foglalkoztatása érdekében egyes törvények
módosításáról szóló törvényjavaslat általános
vitája a lezárásig. A Bencsik János, Kósa Lajos és Nyitrai Zsolt
fideszes képviselők által benyújtott előterjesztés T/17558. számon a
parlamenti informatikai hálózaton elérhető.
Elsőként megadom a szót Bencsik János képviselő úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés