SALLAI
R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés!
Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvalóan eltelnek így a mindennapok,
hogy 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra sorosozás, miközben a magyar
társadalom jelentős része gyakorlatilag semmiben nem szembesül ezzel,
hiszen a mindennapi életét nem ezek a témák határozzák meg.
Rengetegen
szerte az országban érezhetik magukat magukra hagyatottnak, hiszen
senki nem foglalkozik a problémáikkal, és áttekintve a Magyar
Országgyűlésnek az őszi ülésszakra a jogalkotási tervét, úgy tűnik, hogy
az Országgyűlés elé sem azok a jogszabályok kerülnek.
Beszélni
szerettem volna Paksi István történetéről, aki somogyi gazdaként
gyakorlatilag a rendszerváltás óta használt egy saját földterületet,
művelte azt, majd a földet elkezdte az állam privatizálni, mert egy
adminisztratív hiba miatt a földhivatalban a tulajdonbejegyzés nem
történt meg. Immár jó ideje pereskedünk, Paksi István első fokon
megnyerte a pert az állammal szemben, de az állam nem akarja hagyni a
tulajdont, és rágódtam rajta, hogy micsoda szégyen az, hogy egy magát
rendszerváltónak mondó kormány el akarja venni a rendszerváltás és a
kárpótlás jogos jussát egy tulajdonostól. Kisemberek, akik nem tudják
megkezdeni a peres eljárásokat, mert a pertárgyértéket nem tudják
befizetni, és ott vannak úgy, hogy az állam ellenük megy.
Szerettem
volna beszélni egy gazdáról, aki megkeresett azzal, hogy az állam
segített neki, hogy húsz évre húsz hektár földet adott, és azt gondolta,
hogy ezzel már aktív éveit le tudja dolgozni, befektetett jószágba,
mert kellett a pályázathoz, illetve gépekbe, majd az állam értékesítette
ezeket a földeket, és most az új tulajdonos évi 200 ezer forintra
felemelve a bérleti díjat hektáronként ki akarja rakni onnan, lassan egy
éve zajlik a per, és fogytán az erő, a türelem meg az erőforrás. De az
állam mossa kezeit, mert ő azzal már nem foglalkozik, hogy hogyan lettek
szomszédokból ellenségek azok, akiket belekavart mindebbe.
Megkeresett
egy magánszemély, egy hölgy, aki 8 millió forint hitelt vett fel,
és most 30 milliós adósság miatt lakoltatják ki a lakásából így tél
előtt, és törlesztőrészleteit fizette tíz éven át, azt megelőzően pedig
önerőként az azt megelőző tíz év összes megtakarítását tette ebbe az
ingatlanba, de most földönfutó lesz, és nem foglalkozik velük a
parlament olyan szinten, hogy a Fidesz-KDNP nyáron ez ügyben még az
ülésre sem jött el, amit összehívtunk.
Nyilvánvalóan
mindig felmerül az, hogy mitől van, hogy magukra hagyatottan, az állam
figyelme nélkül, reményvesztetten próbálják az életükkel a küzdelmeket
lefolytatni. De most éppen azt láttuk, hogy nemcsak magánszemélyek
magukra hagyatottak, hanem magukra hagyatott települések is vannak, és
nyilvánvalóan ezeknek a településeknek a problémáival alig foglalkozik
valaki. A 141 legkisebb településen ma már hazánkban százan sem élnek,
és jó néhány település van, ahol a húsz főt sem éri el a lélekszám. Az
összes magyar település ezredrészét teszi ki kb. az a 35 település, ami
30 ezer fős népesség fölött van, ott több mint négymillióan élnek,
és a Fidesz-KDNP csak itt kampányol, csak ide visz pályázati forrást; az
összes többi településről lemondott, és magára hagyta.
Itt
van az Őcsény nevű település Tolna megyében, amely gyakorlatilag
országos ismertséget szerzett azért, mert pár külföldi gyermek ott
táborozott volna vagy pihent volna, és most gyakorlatilag a polgármester
elmondja, hogy nem tudják betölteni a gyermekorvosi helyet jó ideje, és
ez az egyik legnagyobb probléma. Bezár a takarékszövetkezet, elviszik
az egyetlen pénzkiadó automatát, nincs tűzifa, és itt van a nyakukon a
tél, de ezzel nem foglalkozik senki, mert mind a miniszterelnök, mind
pedig a kormány azzal van elfoglalva, hogy mi lesz a Sorossal meg mi
lesz Brüsszellel, de az, hogy mi lesz Őcsénnyel, mi lesz a vidéken élő
emberekkel, szemlátomást senkit nem érdekel.
Magukra
hagyatott emberek, magukra hagyatott falvak, magára hagyatott vidék,
idősek, önmagukban a tél előtt, és majd meglátjuk, hogy mi történik
hamarabb, az éhhalál vagy a fagyhalál lesz megint a tél folyamán a
gyakoribb, mert az ellátás hiánya mindenütt megjelenik. Iskolák
pedagógusok nélkül, egészségügyi ellátás orvosok nélkül, magukra maradt
idősek, és gyakorlatilag a Kossuth rádió meg folyamatosan nyomja, hogy
itt mindenkinek milyen jó, és milyen jó világban élünk.
És
éppen azért akartam felvetni ezeket a kérdéseket, mert úgy érzem, hogy
szégyen ez egy kormánytól, ami magát polgárinak vagy demokratának
vallja. Szégyen az, hogy magukra hagy embereket, családokat, vidéket,
településeket, és azt gondolom, hogy azért kell elbukniuk, mert ezt
megteszik; azért, mert a kétharmadot nem tudták arra használni, hogy
jobbá tegyék az emberek életét. És nyilván felmerül a kérdés ezek után,
hogy mikor akarnak az emberek sorsával foglalkozni. Utolsó fél évüket
kezdik meg, és még mindig a vagyongazdálkodási törvényt akarják
lazítani, hogy mit lehet hazavinni, és nem azzal foglalkoznak, hogy
hogyan lesz jobb a magyar emberek élete.
Nyilvánvalóan
ezek a kérdések foglalkoztatnak így az ülésszak első heteiben, hogy
miért nem azok a témák kerülnek ide a parlament elé, amelyek az emberek
életét jobbá tehetik. Köszönöm a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés