DR.
VITÁLYOS ESZTER ZSUZSANNA, a Miniszterelnökség államtitkára, a
napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt
Ház! A kormány „Könnyű közmű” programjának első lépése július 1-jétől a
közműcsatlakozások díjmentessé tétele volt. A díjmentesség három
szektorra, a villany-, a gáz-, a víz-, ezen belül az ivóvíz- és
szennyvízbekötésekre vonatkozott. A költségmentességet nem csupán a
lakosság, hanem kis- és középvállalkozások is igénybe vehetik. A
kedvezmény nemcsak új építésű ingatlanoknál, hanem a közműhálózatra való
későbbi rácsatlakozásnál is érvényesül, azaz lakóingatlan vagy
üzlethelyiség építésekor és átalakításakor is igénybe vehető.

A
díjmentesség bevezetése mellett radikálisan csökkentek a
közműcsatlakozással kapcsolatos ügyintézési határidők, illetve ahol ez
nem volt meghatározva, ott rövid határidők kerültek meghatározásra az
elosztók számára.

A „Könnyű közmű” program második
lépéseként szeptember 1-jétől a kormány megtörte az elosztók
monopóliumát a közmű-kivitelezések tekintetében. Mostantól a vállalkozók
széles köre dolgozhat közműcsatlakozás kiépítésén, nem csak az
elosztótársaságok vagy azok alvállalkozói. A kormány ehhez életre hívta a
villanyszerelők és a vízszerelők névjegyzékét. A nyilvántartásba
megfelelő szakértelemmel, megfelelő képzettséggel és gyakorlattal
rendelkező vállalkozások jelentkezhetnek. Ezek a formanyomtatványok,
ahol a vállalkozók beadhatják jelentkezésüket, hozzáférhetőek a
kormányablakokban, illetve kormányhivatalokban, és ott be is lehet
azokat nyújtani.

Az intézkedés bevezetésének első
napjától meredeken emelkedni kezdett a közműbekötésekre vonatkozó
igénylések száma. A rendelkezésre álló adatok szerint július 1-jétől
közel másfél milliárd forint maradt azoknál a magyar családoknál,
valamint a kis- és közepes vállalkozásoknál, akik új ingatlanba vagy
meglévő ingatlan átalakítása során a gáz bekötését kezdeményezték.
Ezenfelül a program első két hónapjában 400 millió forintot nem kellett
befizetniük a villamos áram bekötéséért, és több mint 100 millió forint
maradt náluk a vízbekötések esetében. Július és augusztus hónapokban,
tehát két hónap alatt összesen mintegy 2 milliárd forint megtakarítás
jelentkezett a családoknál, vállalkozásoknál a gáz-, a villany-, az
ivóvíz- és a csatornaközművek bekötése esetén a kormány intézkedései
nyomán.

A villanyszerelők és
vízszerelők nyilvántartása a vártnál hamarabb tudott elindulni. Az
előírt nyolc nap helyett a kormányhivatal egy-két napon belül el­bírálja
ezeket a kérelmeket. A jelentkezésre nincsen határidő megszabva, a
lista a fővárosi kormányhivatal honlapján már megtalálható. A
névjegyzéket naponta frissítik, a fogyasztók már kereshetnek benne
vállalkozókat.

A most
az Országgyűlés elé beterjesztett, a nemzeti versenyképesség növeléséhez
szükséges egyes törvénymódosításokról szóló T/17571. számú
törvény­javaslat egy újabb jogszabálycsomag része, amely­nek fő célja a
közmű-engedélyezések gyorsítása. A törvényjavaslat négy törvényt, az
épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.
törvényt, a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvényt, a
földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvényt és a
víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvényt módosítja.

Az
épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítása
értelmében, amennyiben elosztóvezeték vagy elosztóhálózat létesítéséhez
vagy felújításához közterület-tulajdonos nyilatkozata, hozzájárulása
vagy jóváhagyása szükséges a közterület igénybevételével, felbontásával
kapcsolatban, és arra az elosztó nyolc napon belül nem kap érdemi
választ, a hozzájárulást vagy jóváhagyást megadottnak kell tekinteni. A
módosítás a hálózati csatlakozás megvalósításának jelentős gyorsítását
szolgálja, mivel számos esetben a közterület tulajdonosának nyilatkozata
jelentősen meghosszabbítja az eljárás folyamatát, továbbá ösztönzi a
közterület tulajdonosát az eljárási határidők betartására.

A
villamos energiáról szóló törvény módosítása a hálózati csatlakozások
megvalósításának gyorsítására tesz javaslatot azáltal, hogy az ott
megjelölt feltételek teljesülése esetén egyszerűbb és gyorsabb
eljárásrendben lehet az elosztói engedélyesek által új, kisfeszültségű
elosztóhálózatot létesíteni úgy, hogy az üzemeltetési és biztonsági
követelményeknek is eleget tesz a szabályozás.

(12.50)

Ugyancsak
egyszerűsödnek a középfeszültségű hálózaton végzett azon építési
eljárások, ahol a felhasználó igényének kielégítéséhez csak kisebb
közterületet és az igénybejelentő saját ingatlanát érintő területet kell
igénybe venni a munkavégzéshez.

A
javaslat kiegészíti a szabályozást a korábban létesült és vezetékjoggal
rendelkező elosztóhálózatok nyomvonalának új létesítéshez történő
igénybevételére vonatkozó rendelkezéssel, a csatlakozás kiépítési
folyamatának meggyorsítása érdekében. Ez a rendelkezés nagymértékben
gyorsítja a csatlakozás kiépítésének folyamatát.

A
földgázellátásról szóló törvény módosítása alapján a
gázfogyasztó-készülékcsere kivételt képezne a műszaki biztonsági
szempontok szerinti tervfelülvizsgálat hatálya tartozó esetek köre alól.
A készülékcserék rutinszerű tervezési feladatot jelentenek, nem
igénylik a földgázelosztók kontrollját. Készülékcsere esetén a tervező
végzi a szerelés műszaki-biztonsági szempontból történő ellenőrzését,
ezáltal a felelősség a folyamatban tevőlegesen részt vevő szereplőkre
szűkül. A tervezőt a felsőfokú képesítése, a szakmai gyakorlata, a
gázipari előírások, valamint a gázfogyasztó-készülékcserére vonatkozó
tervek részletes ismerete alkalmassá teszik erre a feladatra.

A
törvénymódosítás alapján törlésre kerülne továbbá a csatlakozóvezetékek
és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatának
intézménye és szabályozása, tekintettel arra, hogy ez a gyakorlatban nem
működik. A műszaki-biztonsági felülvizsgálat a felhasználókat a
légellátással, az égéstermék-elvezetéssel, valamint a gázvezetékek és
kötéseik tömörtelenné válásával kapcsolatos veszélyektől hivatott
megóvni.

Időközben módosult a
kéményseprésre vonatkozó jogszabály és a gyakorlat megváltozott:
kétévente a kéményseprő ellenőrzi a légellátást és a füstgázelvezetést. A
gázvezetékek és kötéseik tömörtelenné válásával kapcsolatos veszélyek
viszont azokon a felhasználási helyeken, ahol a tulajdonos nem tesz
eleget a megrendelési kötelezettségének, továbbra is fennállnak.

A
módosítás alapján bevezetésre kerülne egy új szolgáltatás a
műszaki-biztonsági felülvizsgálat helyett, amely alapján a
földgázelosztó köteles tízévente szivárgás-ellenőrzéssel gáztömörséget
ellenőrizni a csatlakozóvezetékeken és a fogyasztói vezetékeken. Ezáltal
az ingatlanokon belül üzemelő gázvezetékeken a teljes felhasználói
körben megelőzhetővé válnak a gázszivárgásból eredő veszélyek, ezáltal
nemcsak az ingatlantulajdonosok, hanem a környezetükben élők biztonsága
is szavatolt lesz.

Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu