DR.
STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen,
elnök úr. Sajnálom, ha a KDNP nem szól hozzá vagy ez nem lett előre
leadva. Gondoltam, hogy az MSZP után még ők jönnek, de a lényeg az, hogy
itt van a lehetőség és ránk került a sor, hogy megosszuk a
gondolatainkat a tisztelt Országgyűléssel. Én is köszönteném az alapjogi
biztos urat és a helyetteseit.

Az
Igazságügyi bizottság vitájában, amikor ezt a jelentést tárgyaltuk,
akkor már lehetőségünk volt néhány pontban ütköztetni a véleményünket.
Én akkor elmondtam, hogy az ellenzék a pozíciójából fakadóan sosem lehet
elégedett. Én látom azt a hatalmas munkát, amit végeznek, tehát ezt el
kell ismerni.

(9.50)

Ez
önmagában a beszámolóból is látható, egy nagyon vaskos, komoly munka,
fényképekkel díszítve. Tehát az ombudsmani hivatal és a működés
fontosságát mindannyian látjuk. Az elvégzett munkáért mindenképpen
köszönet illeti a hivatalt és Székely László urat is. Természetesen mi
azért megpróbáljuk hozzáadni azokat a szempontokat, amelyek alapján
esetleg máshogy csinálnánk, vagy kiegészítő jelleggel még csinálnánk,
vagy esetleg kritika az Országgyűlés és a kormány felé.

Itt,
mondjuk, tényszerű megállapításokra is rátérve, ami a törvényjavaslatok
véleményezését illeti, kritika illeti a kormányt is, hogy nem időben
küldi ezeket a javaslatokat, hiszen sok esetben azt láthattuk, hogy
nagyon sok javaslatot véleményeznek. Ez egy nagyon fontos munka, és
nemcsak az ombudsman esetén, hanem az ügyészség, a bíróságok esetén, a
különböző szakmai kamarák esetében ez egy fontos feladat, hogy a
véleményezés megtörténjen. Nekünk, országgyűlési képviselőknek is egy
nagyon fontos visszajelzés, hogy egy szabályozási tárgyról mit mond az
ombudsman, vagy mit mondanak az egyéb testületek, független szervek.
Amikor mi kialakítjuk a véleményünket, ez is egy fontos szempont lehet.

Ehhez
viszont, ha megfelelő szakmai munkát várunk el, akkor időt kell adni.
Időt kell adni - ha már most az alapjogi biztos beszámolóját tárgyaljuk,
akkor maradjunk ennél - egy szakmai véleményezésre. Én arra nem láttam
kimutatást, de lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, hogy átlagosan
mennyi idő volt a szakmai véleményezések megtételére. Ha úgy nagyjából
néhány nap, néhány hét, néhány hónap (Jelzésre:),
két nap, igen, akkor ezt a választ itt meg is kaptuk, ez nagyon rövid.
Mindenki beláthatja, hogy két nap alatt kellő mélységben egy
törvényjavaslatot nem lehet véleményezni. Akkor itt nem irigyelve, és
azt kell mondjam ilyen helyzetben nem szívesen lennék Székely László és
munkatársai, illetve az egyéb szervek vezetői szempontjából sem, hiszen
véleményt írni kell, hiszen akkor az van, hogy nem érkezett be vélemény.

Ha viszont az ember véleményt ír, akkor azt
kellőképpen alá kell támasztani, hogy később ne lehessen belekötni,
hiszen később egy hivatkozási alap lehet egy nem kellőképpen, akár
időhiányban nem kellőképpen alátámasztott vélemény. Ilyen esetben
nyilvánvalóan az embernek le kell valamit tennie az asztalra, de az nem
olyan lesz, mint ha egy hete, több hete van rá. Szerintem nyolc nap a
minimum, és azt is egy nagyon feszes határidőnek tartom, inkább 15-30
nap, ami elvárható lenne ebben az esetben. Ez a jogszabályok, a
megfelelő jogszabályok elfogadását és a kormány felé is a megfelelő
visszajelzések szolgáltatását jelentené. Természetesen a legjobb az
lenne, ha már a törvény-előkészítés stádiumában ez minden esetben
megtörténne, és ami az Országgyűlés elé kerül javaslat, ott már csak az
esetleges módosításokat vagy a kormány ülésén a végső soron hozzáadott
módosításokat kellene áttekintenie az alapjogi biztosnak. Úgyhogy ez
mindenképpen inkább a kormány felé egy kritika, de a véleményezést és
hogy nyilvánvalóan ez egy nagyon megterhelő munkát jelent így, ilyen
rövid időn belül, ezt köszönjük, és a jövőben reméljük, hogy erre több
idő lesz.

Aztán ami a konkrét feladatokat illeti, évről
évre elmondjuk, és jelen beszámolóban is, nem azt mondom, hogy ez egy
kevésbé kifejtett, hanem egy rövidebb pont, az utólagos normakontrollok
ügye. Ebben is van egy szakmai vita vagy szakmai párhuzamos gondolkodás
közöttünk. Mi elvárnánk azt, hogy ez egy nagyobb automatizmus legyen,
lévén, hogy az országgyűlési képviselőknek is most már csak az
egynegyedük tud az Alkotmánybírósághoz fordulni. Emiatt a felelősség az
alapjogi biztoson jóval nagyobb, hiszen számos esetben akár nemcsak a
nép ügyvédjének, ahogy Székely úr mondta, hanem az országgyűlési
képviselők ügyvédjének is kellene lenni abban a tekintetben, hogy ha
mondjuk, csak húsz képviselő szeretne fordulni az Alkotmánybírósághoz,
ezt nem tudja megtenni. Sok esetben összegyűltek az aláírások, és az
Alkotmánybírósághoz tudtunk fordulni, de más esetben, úgy tűnik, hogy az
országgyűlési képviselőknek egy csoportja is segítségre szorulhat. Ez a
magyar jogszabályokról is sokat elmond, de hát ez a helyzet. Vannak
olyan esetek, amikor - számomra is kiderült a vizsgálatokból -
nagyon gyakori lehet az, hogy a jogszabályok alapjogsértőek, amikor
arról van szó, hogy van egy alkotmányos vagy Alaptörvényben
meghatározott alapjog, de annak a kibontása vagy a védelme nemcsak az
intézmények eljárása miatt nem működik, hanem egészen egyszerűen a
jogszabályok hiányossága miatt is. Azt gondolom, ezekben az esetekben is
nyugodtan és bátran lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni.

Aztán
amit még mindenképpen szeretnék kiemelni: az előttünk fekvő
beszámolóban nagyon sok egyéni, egyedi ügy jelenik meg. Ez nagyon
fontos, hiszen a jogkövető magatartást tanúsítani próbáló, de sokszor
visszapattanó állampolgárok odafordulnak önhöz, nyilván elbírálják az
ügyüket, és nekik ez fontos és hasznos. Viszont valahogy a nagyobb
társadalmi problémák tekintetében is elvárnánk, hogy csomagban is
felvállalja még többször az alapjogi biztos és ez jobban és
hangsúlyosabban az Országgyűlés, a kormány, a politika felé
megjelenítésre kerüljön, például akár az egészségügyet érintő problémák,
a várólisták kérdése. Lehet, hogy megint csak elkerülte a figyelmemet a
hosszú beszámolóban, hogy volt-e erről szó. Én ezt külön nem találtam
meg, bár kerestem. Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyek akár egy
várólista esetén, úgy gondolom, egy túl hosszúra nyúlt várakozási idő
akár az egészséghez és a megfelelő ellátáshoz való alapjogot is
sértheti, természetesen extrém esetekben. Tudom, hogy ez rendszereket
érint, tudom, hogy ez pénzügyi hatásokkal bír, de akkor is mindenképpen
úgy érzem, valahol az alapjogi biztosnak és az irodájának is lenne
ezekkel teendője.

Ugyanúgy a
bizottsági ülésen is felvetettem, hogy egyrészről szép dolog, hogy a
kétharmadát megfogadja a kormány a jelzéseknek. Én azt mondtam, hogy még
ott van egyharmad, amiről nem gondolom, hogy ne lett volna jogos
jelzés, mert ismerve az elvégzett munkát, azért az az egyharmad vagy a
java része is jogos jelzés. Erre azt a választ kaptam - tehát az
egyharmada nem került teljesítésre a kormány részéről - a bizottság
előtt, amit részben akceptálni is tudok, hogy ezek általában pénzügyi
indokkal magyarázhatók, tehát hogy a kormánynak pénzt kellene bizonyos
rendszerekbe belerakni, hogy az alapjogokat tudja biztosítani. Bár
hozzáteszem, a kormány részéről ezt a hivatkozást én már nehezebben
tudom elfogadni, hiszen bizonyos alapjogok érvényesüléséhez pénz kell.
De természetesen, ha az alapjogi biztos szempontjából nézem a dolgot,
akkor nyilvánvalóan itt a végrehajtás vagy a végrehajtatás jóval
nehezebb feladat. Egyébként, ha ebben az egyharmadban voltak vagy
lennének - mert biztos vannak - olyan területek is, amelyek
jogszabály-mó­do­sí­tással megoldhatók, azt viszont nagyon elvárnánk a
kormánytól, hogy rövid időn belül tegye meg, hogy helyt ad, illetőleg
végrehajtja azokat a jelzéseket, amelyek érkeznek feléjük.

Aztán
a bizottsági ülésen egy-két konkrét ügy is felmerült, amely
ügycsoportokat is érint. Volt olyan, amire azt a választ kaptuk, hogy
nem került a biztos úr elé - ez a tiltott adatszerzés volt -, és
volt, amelyekben gyakran eljártak. Például a szemétszállítási díjakkal
kapcsolatosan például Csokonyavisonta település került előtérbe. Nem
tudom, hogy azóta ez az ügy lezárásra került-e vagy kiküldésre került-e a
határozat. Köszönöm szépen, ha esetleg majd biztos úr a válaszában
kitér rá, vagy gondolom, nyilván kiküldésre került, hogy milyen
eredményre jutott. Ezek olyan helyzetek tipikusan, és azért említem meg
itt, amikor az állampolgár úgy érzi, hogy tehetetlen, egy önkormányzat
ellen nem nagyon tud mit csinálni, úgy érzi, hogy mondjuk, egy díjat
behajtanak rajta, ami nem indokolt. Hogy ebben az esetben ez indokolt-e,
ez kiderül, de sok esetben nem volt indokolt. Ezt láthattuk a korábbi
eljárások alapján, és ezt meg is tették, eljártak ezekben az ügyekben.

(10.00)

Ez bizony jó érzés és a jó érzésen túl pénzügyi dolgokat is érint az adott állampolgároknál.
Itt esetleg az átfutási idők gördülékenysége vagy lerövidítése lehet
az, amit javaslatként el tudok mondani. Nem tudom, hogy esetleg több
pénz, több munkatárs kell‑e, hogy gyorsabban lezáródjanak ezek az ügyek.
Mindenesetre ez az egyéves átfutási idő ebben az esetben talán nekem
hosszúnak tűnik, ismerve azt is, hogy a levelezésekben voltak
elakadások.

A tiltott adatszerzés, bár nem
került önök elé, az Országgyűlés azóta egy törvényben próbálja ezt
szigorítani és szabályozni, de ha az a javaslat kerül elfogadásra, amely
az Országgyűlés előtt van, az még mindig komoly alapjogokat sérthet,
lévén, hogy például egy bevásárlóközpont női WC-jében elhelyezett kandi
kamera továbbra sem lesz bűncselekmény a Btk. alapján. Bízom benne, hogy
ezt módosító javaslatokkal megoldjuk a Házban, és miután elfogadásra
kerül, már nem merülhet fel. De ha így kerül elfogadásra, akkor ez
alapjogokat jelentősen fog érinteni és szerintem az alapjogi biztosnak
is lehet benne teendője.

A végére… - tizenöt percem van, ugye, elnök úr? (Az elnök igent int.)
Próbálom lerövidíteni. Sok gondolat feljön az emberben egy ilyen hosszú
beszámolóval kapcsolatosan. Ami megjelenik részben, az a végrehajtási ügyek. Áttekintve a beszámolót, abban foglalkoztak vele, hogy a végrehajtások
során milyen anomáliák történhetnek, történtek. Erre javasolnék egy
átfogóbb vizsgálatot is. Az a tapasztalat, hogy főleg az önálló bírósági
végrehajtó rendszer nagyon sok alapjogsértő
gyakorlatot kitermelt, és a rendszeren belüli panaszoknak gyakorlatilag
nincs meg a lehetősége. Általában amikor a végrehajtói karhoz, amely úgy
lett beharangozva, hogy majd felügyeli a végrehajtókat, valaki
panasszal fordul, rögtön a bírósághoz küldik tovább, azt mondják, hogy
tegyen végrehajtási kifogást. Ez pénzbe kerül, ügyvédet kell fogadni, ki
kell fizetni az illetéket. Egyébként olyan konkrét emberrel is
találkoztam, aki addig verte a palávert, hogy márpedig a panaszt
jegyzőkönyvbe kellene foglalni az egyik ilyen helyen, nem is ez a
lényeg, de a végrehajtói karnál, hogy akkor kiderült, hogy a nyomtató és
a számítógép össze sem volt passzintva, nem volt installálva. Tehát
abban a rendszerben, azzal a nyomtatóval és azzal a számítógéppel
bizonyosan túl sok panaszt nem vettek fel, nyomtattak ki és írattak alá.

Tehát a panaszrendszert
vagy akár a panaszügyek intézését a bírósági végrehajtói karon belül egy
alaposabb kontroll alá tenném, mert nem lehet ezt a bíróságra átlökni,
és nem lehet, úgy, ahogy van, mindenkit több tízezer forintért újabb
bíróság előtti eljárásra kötelezni, ráadásul olyan embereket, akik a
végletekig ki vannak pénzügyileg szipolyozva, vagy elfogyott minden
forrásuk. Úgyhogy ezt javaslatként tudom felvetni, bár az a
megállapítás, ahogy mondtam, benne van, hogy a végrehajtási rendszerrel
és a végrehajtási szabályokkal is komoly problémák vannak,
rendszerszintű problémák. Talán valami hasonló olvasható az anyagban. Én
már a kormánytól is többször kértem, hogy ebben valami hatékony lépés
szülessen. Ezt a jövőben is meg fogjuk tenni. De nagyon jó lenne, ha úgy
az önálló bírósági végrehajtókra, mint a végrehajtói kar
panaszkezelésére - ahogy mondtam - egy kicsit rászállna az alapjogi
biztos hivatala is, pestiesen szólva.

Ami
pedig az ingóságokat illeti, a konkrét ügy az volt, hogy egy
ingatlanban ott hagyott ingóságoknak mi lesz a sorsuk, a szabályozás
kiterjed-e rájuk. Nem tudom, hogy ez azóta megoldódott-e. Örülök, ha
esetleg a kormánytól vagy biztos úrtól erre választ kapok, nem tudom,
hogy ez megfelelő szinten jogszabályilag megváltoztatásra került-e.

Sok
mindenről lehetne beszélni még, de azt gon­dolom, ezek a főbb
felvetések. Látom, hogy jegyzetelt is biztos úr, így jó helyre kerülnek a
felvetések. Bízunk benne, hogy a következő évi beszámolóban már ezekről
is részletesen olvashatunk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu