BALLA
GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt
Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem volt olyan régen, úgyhogy
mindannyian emlékezhetünk rá, hogy a Jobbik az első plakátakciója
kapcsán mi mindent hazudozott összevissza.
Három állításuk volt (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Tőlünk kérdezed?):
néhány száz plakátot béreltek Simicska Lajostól, piaci áron tették, és
mindezt hitelből finanszírozták. Aztán kiderült, hogy nem néhány száz,
hanem kétezer, nem piaci áron, hanem annak az egytizedéért. (Dúró Dóra: Nem igaz!) A
hitelfelvétel tényét nem vitatjuk. Nyilvánvaló, hogy ez az akció
egyszerre meríti ki a tiltott pártfinanszírozást és az adócsalást. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Ez is megér egy misét, de most ne ezt vizsgáljuk! Nézzük meg ennek függvényében, mi a helyzet a legújabb akcióval! (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Na! Mesélj!)
Klasszikust
szeretnék idézni, a Jobbik egyik prominensét: „Ezek a falragaszok mind a
Jobbik által megvásárolt hirdetőeszközökre lettek kihelyezve. A
finanszírozást egyelőre hitel felvétele nélkül, saját erőből, a
részünkre biztosított állami támogatásból oldjuk meg. A konkrét összeg
üzleti titok részét képezi.”
Tisztelt
Képviselőtársaim! Néhány hónappal ezelőtt a mélyen áron alul vásárolt
plakáthelyeket a Jobbik hitelből tudta megvásárolni.
(13.50)
Ez azt jelenti, hogy egy fityingjük nincs. Eltelik néhány hónap, és a plakáthelyeket piaci áron saját forrásból vásárolják meg.
Tisztelt
Képviselőtársaim! Nem olyan bonyolult: ha egy plakát bérleti díja
havonta 40 ezer forint, akkor egy tízéves hozamot elvárva ez azt
jelenti, hogy az 1100 plakáthely, amely az önök tulajdonába került, 5
milliárd 280 millió forintot ér. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Zseni vagy! ‑ Matektagozatra járt!) Ennyi a piaci ára. Az a kérdés, hogy néhány hónap alatt honnan akasztott le a Jobbik 5 milliárd 280 millió forintot. (Dúró Dóra: Nagyon kíváncsi vagy, igaz?) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés