GÚR
NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kérdezhetném, igen, meddig
még, meddig áll fenn az az állapot, amikor tisztességtelen
munkafeltételek, és mondhatom nyugodtan, embertelen munkakörülmények
között kell dolgozni sok százezer embernek Magyarországon. Tudjuk azt,
hogy a tisztes munka világnapja van a hátunk mögött a hétvégén. A
tisztességes és méltányos munkához való jog, az ahhoz való hozzáférés
egy alapvetés, nem, nem a feketefoglalkoztatás színpadán, nem, nem
éhbérért és kiszolgáltatva. Több tízmillió ember, nem Magyarországon,
általában vetten olyan körülmények között végzi a munkatevékenységét,
amely nem elfogadható, de itt Magyarországon is, mint mondtam, több
százezren vannak olyanok, akik nem tisztességesnek nevezhető, s
mondhatom nyugodtan, embertelen körülmények között végzik a
munkatevékenységüket.

Csak
tekintsünk rá az elmúlt 6-7 esztendő történésére, a munkabalesetek
számának az alakulására, és akkor rögtön elénk tárulkozik, megviláglik,
hogy mi is zajlott az elmúlt 6-7 esztendőben. 2011-2017 között a
munkabalesetek aránya több mint 30 százalékkal nőtt; több mint 30
százalékkal nőtt. Jelzem, hogy az azt megelőző 7-8 esztendőben, 2002-t
követően 2011-ig 40 százalékkal csökkent. Nyilván ezek nem véletlen
folyamatok, nem maguktól hívódnak életre, hanem oka van a történetnek.

Ha
munka, akkor igenis méltányos díjazás melletti munka. A
közfoglalkoztatásról ne beszéljünk, mert az 2010-ben nettóban
60 ezer forint feletti összeget ért, majd utána jött az elhíresült
47 ezer fo­rint­juk, és ma is 54 ezer forint a
közfoglalkoztatásban a nettó pénz, amit utolérnek az emberek. De a
köz­foglalkoztatásban hasonképpen, a közszférát érin­­tően rengeteg
diplomás ember 71 ezer forintot keres, ők persze azt megelőzően
adott esetben máshonnan, a közigazgatás színpadáról kirúgva kerültek
ide, és keresték ennek a dupláját vagy a háromszorosát.

De
ha a minimálbéreseket nézzük, 5 éven keresztül meglopták őket, kevesebb
vásárlóerejű, -értékű pénzt kaptak a kezükbe. A dolgozó emberek 70
százaléka gyakorlatilag a medián átlagkeresetek alatt keres, nyílik az
olló a legkevesebbet és a legtöbbet keresők viszonylatában. A tisztes
megélhetés alapját biztosító forrásokat, pénzt, fizetést nem kapják meg
az emberek. Ma a dolgozó embereknek több mint a fele az egy főre eső
létminimum összegét el nem érő nagyságrendet keres. Nézzék meg az
adóhivatalnál a befizetendő adók mértékét a megkeresett pénzek alapján!

A
munkahely biztonsága? Nem, biztonságról nem lehet beszélni. Növekvő
munkabaleset-számok, mint az előbb említettem, teljes
kiszolgáltatottság. Önöknek csak az ember az, ami nem fontos.

A
véleménynyilvánítás szabadsága, joga, a szervezkedés szabadsága, vagy a
dolgozók részvétele a sorsuk alakításában, a döntések meghozatalában?
Erről már nem is kívánok beszélni. Önök számára az esélyegyenlőség sem
mond sokat. Persze, a megkülönböztetettség nélküli esélyegyenlőség
gondolataikban sem sejlik fel, igazából úgy látom, a fókuszban más áll.
Fókuszban a haszonszerzés áll, fókuszban az ellopott pénzek
lehetőségének a nagysága áll, az emberek nem számítanak.

Az
elmúlt 7-8 esztendő a tisztes munka világában igencsak veszélybe
került, negatív intézkedések sokasága született ‑ emlékezzenek
vissza! ‑ a munkavállalók kárára, a szakszervezetekre sem
előnyökkel bírva. A teljesség igénye nélkül: megszüntették az Országos
Érdekegyeztető Tanácsot, gittegyletnek mondható Nemzeti Gazdasági és
Társadalmi Tanácsot hívtak életre. Átírták a sztrájktörvényt,
ellehetetlenítették a sztrájk lehetőségét, még az elégséges szolgáltatás
körét is a bíróság mondja ki. A munka törvénykönyve
kiszolgáltatottságot hozott, jogfosztást hozott, rugalmasságot igen, de
biztonságot nem. A közszférában 8 éve változatlan az illetményalap,
38 650 forint. Nem volt olyan 4 éves ciklus a rendszerváltás
pillanatától kezdve, amelyik ilyet igazolt volna vissza, de a
közszolgáltatásban, mint mondtam, a közfoglalkoztatás is uralkodóvá
vált. Ma már a diplomások több ezre 71 ezer forint nettó bért keres
a közfoglalkoztatás keretei között.

Szóval,
szemérmetlen aljasságnak tudom csak nevezni azt, amit csináltak.
Kérdezhetnénk, hogy meddig még. Választ nem kérek rá. Nem kérek addig,
amíg a 2018-as választásokon meg nem buknak, és egy új kormány az
emberek érdekét fogja szolgálni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az az új kormányerő, amely a demokratikus oldalon fog születni. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu