PÁNCZÉL
KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim!
Tisztelt Államtitkár Úr! Örvendetes, ahogy az elmúlt években a kormány
stratégiai partnereinek a száma növekszik, így az én választókerületem
is érintett volt, hiszen elsők között volt a Coca-Cola Hungary, később a
Schwarzmüller Kft., és két héttel ezelőtt a magyar kormány stratégiai
partnerségi megállapodást kötött a német SAP szoftverfejlesztő óriás
magyarországi leányvállalatával, a SAP Hungary Kft.-vel. A SAP a
világ legnagyobb üzleti szoftver- és felhőinformatikai cége, amely 2010
óta összesen mintegy 14 milliárd forintot fektetett be
Magyarországon. Az itteni leányvállalatának tavalyi árbevétele
meghaladta a 28 milliárd forintot, már most is több mint ezer
alkalmazottat foglalkoztat, amit a következő három évben további
300-400 fővel kíván bővíteni.

(12.30)

A
magyar kormány jelentős adókedvezménnyel támogatja a
kutatás-fejlesztési beruházásokat és a magas hozzáadott értéket
képviselő munkahelyek létrejöttét. Ezt szolgálja többek között a nagy
sebességű országos internethálózat kiépítése és az úgynevezett ötödik
generációs megoldások támogatása is.

Tisztelt
Államtitkár Úr! Ma már a kormány kritikusai is kénytelenek elismerni,
hogy a beruházások látványosan bővülnek, a reálkeresetek rendkívüli
ütemben nőnek, a munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt, a GDP-növekedés
mértéke rendre minden előrejelzést meghalad. De ezek a kritikusok
mindig hozzáteszik, hogy ez csak átmeneti állapot; minden évben
hozzáteszik, és bár eddig még soha nem lett igazuk, ez láthatóan a
legkevésbé sem zavarja őket.

Vajon
az SAP beruházásai nem éppen azt bizonyítják‑e, hogy a világ egyik
leginnovatívabb vállalata, amelynek tevékenysége a magasan képzett, nagy
termelékenységű munkaerőre épül, bízik a magyar gazdaságban és a magyar
kormányban? Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu