SALLAI
R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bár nem tudom, hogy megy a
válaszadás; úgy látom, ha az államtitkárok folyamatosan csak az
ellenzékiek Facebook-oldalait és honlapjait olvasgatják, akkor nem
csoda, ha nem halad a kormányzás. (Dr. Rétvári Bence: Tudjuk mind a kettőt is csinálni, képzeld el!)
De nyilvánvalóan ez is egy olyan téma, ahol van elmaradnivalójuk,
amiről kérdezni szeretnék, hiszen a leadott kérdésnek megfelelően
konkrétan az érdekelne, hogy a szociális tűzifaprogrammal kapcsolatban
érintett települések ‑ ami több mint 2 ezer
település ‑ leadott igényének, a másfélszeres igénynek hogyan
kívánnak megfelelni.
Megközelítőleg
6 milliárdnyi igényt adtak le az érintett önkormányzatok, ezek csak az 5
ezer alatti településeket érintették, és 4 milliárdot fordít erre a
kormány. Sajnos, arra se fordít energiát, hogy ez ne vizes vagy magas
nedvességtartalmú tűzifa legyen, hanem odaadják azt, amit éppen frissen
vágnak. Éppen ezért felmerül a kérdés, felmérték‑e egyáltalán, hogy
milyen valós igények vannak. Felmérték‑e azt, hogy mondjuk, az 5 ezer
fölötti településeken nincs‑e olyan szociális réteg, amelyiknek szintén
szükséges lenne az ilyen jellegű támogatás ezzel a háttérrel?
(13.20)
Mi
indokolja, hogy a kormány a beérkezett igényeknek csak a kétharmadát
biztosítja és a többiről simán lemond? A korábbi javaslatunk alapján
meghatározzák a beszerezhető fűtőanyag minőségi követelményeit.
Javaslatunk ellenére miért nem hoztak létre alapot a korszerűbb
fűtőberendezések beszerzésére és támogatására? Mit tesznek az ellen,
hogy a tavalyi télhez hasonlóan megint ne haljon meg a fagyban egy
falunyi magyar állampolgár pusztán gondatlanságból, amit a kormány
elkövet azzal, hogy magukra hagyott családokkal, idősekkel hogyan bánik a
vidéki térségekben? És miért csak a fűtési idény kis részére, február
közepén kaphatnak szociális tüzelőanyagot a rászorulók? Mi történik
februárig? Tehát önök már tudják előre, hogy addig nem lesz tél? Van
valami olyan háttér-információjuk, ami azt támasztja alá, hogy a magyar
vidéki térségekben februárig nincs szükség ilyen igényre?
Nyilvánvalóan
itt nagyon sok fideszes önkormányzatról is beszélünk az adott kérdéskör
során, tehát kíváncsi lennék, hogy hogyan segítik meg akár az 5 ezer
alatti településeket, akár milyen terv van az 5 ezer feletti
településeknek az ilyen jellegű szociális igényeire, és hogyan próbálják
pótolni ezen hiányosságokat. Erre várom tisztelettel válaszukat.
Köszönöm a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés