SZÁSZFALVI
LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt
Államtitkár Úr! Az egészségügyei ellátórendszer fejlesztése a
szolgáltatást igénybe vevők és a benne dolgozók igényeire figyelemmel a
kormány elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér kiépítését és
bevezetését határozta meg, és azt a célt tűzte ki, hogy a szolgáltató a
közfinanszírozott egészségügyi ellátásoknál 2017. november 1-jétől, a
nem közfinanszírozott egészségügyi ellátásoknál pedig jövőre elérhetővé
teszi ezt a rendszert.
(14.10)
Ezért
európai uniós támogatásból, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ
vezette konzorcium felügyeletével épült ki az a biztonságos informatikai
rendszer, amelyben az egészségügyi szolgáltatók összekapcsolásával a
nekik létrehozott egységes kommunikációs tér jön létre. Ehhez
7,2 milliárd forintos informatikai fejlesztést kellett végrehajtani
191 közfinanszírozott egészségügyi intézményben, ami 10 ezer
informatikai eszköz rendelkezésre bocsátását jelentette. Az idei évben
már megkezdődhetett a szolgáltatási tér próbaüzeme, amivel a betegadatok
elérhetővé válnak az ellátó intézmények, a háziorvosok, a
gyógyszerészek és a mentőszolgálat számára.
Tisztelt
Államtitkár Úr! Kereszténydemokrata képviselőként az egészségügyi
ellátórendszer fejlesztését kiemelt fontosságúnak tartom. A betegek
adatkezelési jogát is szem előtt tartó új rendszerben a beteggel
kapcsolatos minden fontos információ azonnal az orvos rendelkezésére
állhat, aki így reményeink szerint pontosabb diagnózist állíthat
fel. A kezelés is személyre szabottabb, gyorsabb és
hatékonyabb lehet, elkerülhetővé válhatnak az ismételt, felesleges
vizsgálatok, ami a beteg kényelmén és a gyorsabb gyógyuláson túl
költséghatékonyabb működést tehet lehetővé.
Ezért
tisztelettel kérdezem az államtitkár urat, mik a próbaidőszak eddigi
tapasztalatai, a látottak alapján mennyiben segíti az új rendszer az
egészségügy egészének működését. Várom az államtitkár úr megtisztelő
válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés