DR. GALAMBOS DÉNES, a Gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a felhívást, tisztelt elnök úr. Kétperces hozzászóláson gondolkodtam, részben azért, mert Hollik István képviselőtársam megelőzött, részben pedig azért, mert azt gondoltam, hogy az alelnök úr az elnök urat helyettesítve a felvetett kérdésekre reagálva szólni fog. (Heringes Anita: De nem szólt!)

Én azt gondolom, hogy a vezérszónoki felszólalásomban, illetve a gazdasági bizottsági összefoglalómban elmondottakat változatlanul fenntartva az a helyes álláspont, amelyet én is képviselek a tekintetben, hogy csak úgy szabad értelmezni az ellenőrzési funkciót, amit a jogszabályok lehetővé tesznek. Tehát a jegybank függetlenségét semmiképpen nem gondoljuk olyan szinten felülbírálni, amely részben a jogszabályokkal ellentétes lenne, részben pedig az európai gyakorlattal is ellentétes lenne.

Ami nagyon fontos, hogy reálisan, higgadtan és azokon a fórumokon kell véleményt nyilvánítani a jegybank tevékenységéről, amelyek lehetővé teszik, hogy véleményt kifejtsünk.

(13.40)

Vitatom Volner János képviselőtársamnak azt a véleményét, amely arra irányult, hogy a Gazdasági bizottságban nincs erre megfelelő fórum. Tessék feltenni kérdéseket, tessék feltenni olyan megtárgyalandó dolgokat (Bangóné Borbély Ildikó: Hagyjuk már!), amelyeket ő jelzett. Jómagam ezzel szoktam élni a Gazdasági bizottság ülésén, és erre meg is kapjuk megfelelően a válaszokat. Nyilvánvaló ‑ és itt szeretném még folytatni, amit alelnök úr mondott ‑, hogy a jegybanki függetlenség az a statútum, amely azt nem teszi lehetővé, hogy a jegybank monetáris politikájába akár a Gazdasági bizottság, akár más, arra nem hivatott szerv belefolyjon, ilyen csúnya magyarsággal.

Az egész vita személyeskedő jellegét szeretném negatív éllel kiemelni. A jegybank beszámolójáról volt szó, nem pedig azokról a kérdésekről, amelyek valóban bulvárszinten érintik azt a nagyon fontos intézményrendszert, amelyet nekünk mindenképpen feltétel nélkül úgy kell óvnunk, hogy a hazai monetáris és gazdaságpolitika pillére. Minden más fórum rendelkezésre állhat akár az alapítványi gazdálkodást illetően az adott szervek kompetenciájába tartozóan, akár bíróság, akár ügyészség. Nyilvánvaló, hogy nem szabad összekeverni sosem a személyes kérdéseket és a személyeskedéseket azzal, hogy a jegybank ‑ ahogy jelezte alelnök úr is, és egyetértek ‑ mér­legcél és árfolyamcél nélkül, de reálisan teljesítette azokat a gazdaságpolitikai elvárásokat, amelyeket az egész társadalom elvár vele szemben. Azt gondolom, ilyen értelemben a beszámolónak a nem kevés pozitív eleme mellett szeretném, ha a mai vita negatív élét az almanachunk nem tartalmazná ilyen éllel. Azt gondolom, ez hiú remény, de azt gondolom, a jegybank gazdálkodását az expozémban elmondottak alapján a határozati javaslattal összefüggésben kérem elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu