DR. ÓNODI-SZŰCS ZOLTÁN GUSZTÁV, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ismét nem szeretném sokáig feltartani a Házat a jogszabállyal. Egy ’66-os szerződés végét kell tulajdonképpen a Háznak szentesítenie.
2012. szeptember 21-én a magyar fél jegyzékben jelezte a kubai fél számára, hogy miután a szerződés tartalma nem valósult meg, ezért szeretnénk közös megegyezéssel ezt megszüntetni. Ehhez képest közel 5 hónappal később, 2013 januárjában a kubai fél jelezte szintén szóbeli jegyzékben, hogy úgy értelmezi az előző iratát a magyar kormánynak, hogy egyoldalúan mondja fel a szerződést, és 2015 márciusában pedig a magyar fél szintén szóbeli jegyzékben ezt tudomásul vette, úgyhogy nincs más hátra, mint hogy a tisztelt Ház a törvény erejénél fogva kivezesse ezt az egyezményt az érvényesek köréből.
Kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa ezt a kivezetést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés