ELNÖK: (A teremben lévők ‑ nagy többségükben ‑ felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! A házszabály meg a jó modor értelmében ilyenkor a képviselők nem a házelnököt tisztelik meg azzal, hogy méltóztatnak fölállni, hanem egymást és egymáson keresztül a választókat. Minden civilizált parlamentben egyébként ezt így csinálják.

Tisztelt Ház! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 24. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek a segítségemre.

Köszöntöm a kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.

Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést arról, hogy Pál László volt képviselőtársunk súlyos betegséget követően életének 76. évében elhunyt. Pál László az első szabad országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt országos listájáról jutott be az Országgyűlésbe, és a frakció vezetőségi tagja lett. Három éven át töltötte be a gazdasági bizottság alelnöki tisztségét. 1994-ben Budapest 19. számú választókerületében szintén az MSZP színeiben választották képviselővé. 1994-től egy évig vezette az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot. Politikai pályafutása mellett 1995-től 1999-ig a MOL Rt. igazgatóságának elnöki tisztét töltötte be, 2002 és 2004 között pedig a Magyar Villamos Művek Zrt. megbízott vezérigazgatója volt. A számítástechnikai ipar megteremtése érdekében végzett munkájáért és iparszervező tevékenységéért több neves hazai és külföldi kitüntetésben részesült. Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunk emlékének. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szél Bernadett frakcióvezető asszony, az LMP részéről: „A forradalom, amit észre sem vesz a kormány” címmel. Parancsoljon!

Forrás: parlament.hu