ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Népjóléti bizottság nem állított előadót.
Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. Az időkeretek a kijelzőn láthatók. Megkérdezem, kíván‑e élni valaki ezzel a lehetőséggel. (Nincs jelentkező.) Jelentkező nincs.
Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Gondolom, hogy az előterjesztők nevében államtitkár asszony mindent elmondott, ami szükséges. (Hornung Ágnes Anna: Igen.) Köszönöm szépen. A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/18298. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők.
A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, 15 perces időkeretben. Megadom a szót Vas Imre képviselő úrnak, a bizottság előadójának.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés