GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Asszony! Afelől érdeklődnék, amivel kapcsolatosan Legény Zsolt képviselőtársam már kérdéssel fordult önhöz. Afelől, hogy mi az álláspontja, mi a viszonyulása Budai Gyula igazságügyi bizottsági alelnök kinyilatkoztatásához a komcsizással kapcsolatosan a bírói kart érintően, mert kíváncsiak lennénk arra, hogy ön személy szerint mint elnök asszony hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez és ehhez a kijelentéshez.
Fontosnak tartom ezt azért is, mert Bárándy Gergely képviselőtársam a miniszterelnököt is megkérdezte ebben a kérdésben, és ott nem egyértelmű választ kapott a feltett kérdésére. Remélem, hogy ön mint a szervezet elnöke, elnök asszonya egyértelmű választ fog foganatosítani e tekintetben.
Fontos ez azért is, mert kicsit kihajolva ebből a témakörből, olyan témakörök tárgyalása kapcsán, mint mondjuk, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága témaköre tekintetében, ahol az ügynökakták, ügynöklisták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos kérdéskörök kerültek feszegetésre a Házban, ott a Fidesz érdekes módon, olybá tűnik, ellenérdekelt ezeknek az ügyeknek a kérdésében. Ezeknek is nyilván vannak okai, tehát a komcsizás mikéntjét gyakorlatilag a vita kapcsán nyugodt lelkülettel rá lehetett ültetni a kormányoldalra.
De nem akarok ebbe belemélyedni, hanem az utolsó gondolatom azzal kapcsolatos, ami képviselőtársam részéről az előbbiekben megfogalmazódott. Másik kérdésem, hogy elégedett‑e az elmúlt 8 esztendő ‑ mondom, az elmúlt 8 esztendő ‑ illetménybeli, bérezési kérdéseinek az alakulásával, amit ez a kormány 8 év alatt végrehajtott. Ebben is szeretném, ha egyértelmű választ adna. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés