VOLNER JÁNOS (Jobbik): Miniszter Úr! Az aggodalmunk alapos. Hát önök 19 ezer migránst telepítettek be a letelepedési államkötvények révén! Igen, ez az információ megjárta a sajtót, 19 ezer ember érkezett Magyarországra a letelepedési államkötvények révén. További több mint ezer ember érkezett oltalmazotti státusszal. 20 ezer embert, 20 ezer migránst telepítettek be, miközben egyébként az alacsony munkabérek miatt 600 ezer ember elhagyta a hazáját, nem kis részben ezek az alacsony munkanélküliségi adatok ennek is köszönhetőek.
No, de visszatérek erre, miniszter úr, elvégre az ön főnöke barátkozik Demján Sándorral is, Garancsi Istvánnal is, a cégeikkel is önök ápolnak jó kapcsolatot, és önök látják el őket nagy megrendelésekkel. Kérdezem, hogy tervezik‑e több százezer ember leépítését a közszférából. Vannak‑e erre vonatkozó kormányzati háttérmunkák, folynak‑e folyamatok a közvélemény elől eldugva, és a választások után előkerülnek‑e majd a konkrét, erre vonatkozó tervek? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés