DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2017. december 7-én megtárgyalta a T/18317. számon benyújtott, a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 22 igen szavazattal, 3 nem ellenében, valamint tartózkodás nélkül összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
Az összegző módosító javaslat tartalmazza a Gazdasági bizottság által javasolt, főként szövegpontosító, kodifikációs jellegű, valamint érdemi javaslatait, amit a bizottságunk módosítási szándék nélkül támogatott.
A törvényjavaslatban foglalt szabályozás célja, hogy megteremtse a jogszabályi hátteret a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeleti hatósági eljárásainak az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálya alóli kikerüléséhez. A beterjesztett törvényjavaslat elérni kívánt célja a hatékonyabb szabályozás megvalósítása, annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank szükséghelyzetekben mihamarabb be tudjon avatkozni az ügyfelek, különösen a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében. Ezért kérem, járuljanak hozzá az előterjesztés elfogadásához. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés