DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2017. december 7-én tartott ülésén megtárgyalta a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló T/18565. számú törvényjavaslatot.
Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság 30 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta, amely tartalmazza az Igazságügyi bizottság javaslatait is. A javaslatot összegezve elmondható, hogy az Országgyűlés Hivatala köztisztviselői számára saját életpálya-lehetőség kialakítására tesz javaslatot, amely megfelelő módon ellensúlyozza a befektetett szaktudást és az elért teljesítményt. Szeretném kiemelni, hogy a javaslatot egyhangúlag az összes parlamenti frakció támogatta a bizottsági ülésen.
A törvényhozást támogató köztisztviselők szakmai tudása, képességei döntő jelentőséggel bírnak az Országgyűlés működésének támogatásában. Ennek megfelelően indokolt a rájuk vonatkozó speciális szabályok kialakítása és e szabályoknak az Országgyűlésről szóló törvényben való megjelenítése, amely tükrözi az országgyűlési köztisztviselői jogviszony presztízsét.
Köszönöm, hogy támogatták a bizottsági ülésen szavazatukkal a törvényjavaslatot, és kérem, a holnapi zárószavazás során is támogassák. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés