V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen levő képviselők bizonyára végigkövették a hulladékról szóló törvény vitáját, megismerhették azokat a jellemzően gyakorlati szempontú módosításokat, amelyek közül most kiemelten a kitermelt szennyezetlen talajjal kapcsolatosat említem meg, amely módosítás egy többéves gondot orvosolt.
A Törvényalkotási bizottság néhány nyelvhelyességi jellegű módosítása mellett valóban egy jelentős módosítást tett, a lakosság széles körét érintő azbeszthulladékkal kapcsolatos speciális szabályokra tett javaslatot. Ennek révén lehetővé válik, hogy a tulajdonos a környezetvédelemben elért eddigi eredményekből nem engedve egyszerű szabályokkal maga is elszállíthassa az azbeszthulladékot. Itt tetőpaláról beszélünk, nem másról, nem szórt azbesztről vagy más veszélyes anyagról. Lehetővé teszi ez a módosítás azt is, hogy majdan később egy programmal kialakított pontokon ezt leadja, és reményeink szerint építési, bontási törmelék áron az állam ezt átveszi, és így lehetővé válik a program elfogadását követően, hogy a lakosság több százezer forintos, jelenleg még meglévő ártalmatlanítási költség alól mentesüljön.
Köszönöm szépen a vitában való aktív részvételt az eddigiekben, és kérem azt, hogy a holnapi nap folyamán is szavazataikkal támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés